Friss hírek

Versenypiaci hírek

Egészen különleges a Balaton idei fagyija

Egészen különleges a Balaton idei fagyija

Hírfigyelő 21-06-15 847

Idén először a szakmai zsűri különdíját is kiosztották.

A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban megrendezett díjátadó ünnepségen.

Fekete Tamás, a megmérettetést 8. alkalommal megrendező Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke, a zsűri egyik tagja elmondta, hogy jelentős y minőségi fejlődést hozott a verseny a Balaton körüli cukrászdák, fagylaltozók életében.

mezesem

Sokan megfogadták a szakemberekből is álló zsűri korábbi években elhangzott véleményét, útmutatásait. Külön méltatta, hogy van, ahol művészi szintre emelték a tálalást és helyi, természetes, valamint saját készítésű alapanyagokból állítják elő a fagylaltokat.

A Balaton Fagyija idei versenyre 23 édességgel nevezett 13 Balaton környéki cukrászda, kézműves fagylaltozó.

A zsűri tagja volt Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke, továbbá a tavalyi megmérettetés győztese, a balatonfüredi Bagaméri Cukrászda tulajdonosa, Márton Sándor is a BTSZ két delegáltja mellett.

A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó immár harmadszor nyerte meg a versenyt. Fekete Tamás úgy fogalmazott, nemcsak a termék képvisel magas színvonalat, hanem a tálalás módja is, amellyel egy egyszerű fagylaltot is az extra desszertek rangjára tudnak emelni.

Most először a szakmai zsűri különdíját is kiosztották: a gyenesdiási Bringatanya és a Somogyi Fagylaltműhely "Somogyi"-Mogyi és Páhoki Pepita fantázianevű fagylaltjait ismerték el. A 2021-es balatoni versenyen három édesség nyert el különdíjat: a balatonalmádi Amaretto Fagyizó Meggyes gomolyasajt pirított dióval nevű fagyija, a balatonszemesi Margaréta Fagyizó Tökmagos fehérkávé nevű édessége, valamint a veszprémi Völgy Fagyizó Borsos marcipán nevű fagylaltja.

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát