Friss hírek

Versenypiaci hírek

Dollármilliárdos lett az egyetemista: gyorséttermet nyitott, amiben csak egyfajta ételt árulnak

Dollármilliárdos lett az egyetemista: gyorséttermet nyitott, amiben csak egyfajta ételt árulnak

Hírfigyelő 24-10-21 704

Idén októberben sokakat meglepő módon került fel a Forbes leggazdagabb amerikaiakat bemutató 400-as listájának 107. helyére Todd Graves. A férfi korábban soha nem volt fenn a listán, a Forbes új becslése viszont 9,5 milliárd dollárra, vagyis átszámolva körülbelül 3500 milliárd forintra tette a vagyonát.

A hirtelen gazdaggá válók többségével szemben azonban Graves nem örökölt, és még csak nem is a techiparban dolgozik. Ehelyett egy gyorsétteremláncot vezet, amiben kizárólag csirkecsíkokat árulnak.

A Raising Cane’s az Egyesült Államok egyik leggyorsabban növekedő gyorsétteremlánca, ami tavaly 3,7 milliárd dolláros, átszámolva több mint 1300 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A cég az idei első félévben – a nagyobb étteremláncok szenvedése ellenére – 18 százalékkal növelte az egy boltra jutó forgalmát, ami miatt egyre többre becsülik az értékét.

Ma már több mint 800 éttermük van az ország legkülönbözőbb pontjain, amikben mindenhol pontosan ugyanaz a menü: csak rántott csirkecsíkokat árulnak. Annyi engedmény van, hogy a rudacskák mellé lehet még venni néhány olyan kiegészítő terméket, mint sült krumpli, szósz és különböző üdítők.

A témáról a telex.hu itt számolt be részletesebben >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.