Friss hírek

Versenypiaci hírek

Debütál a magyar startup innovatív mezőgazdasági szoftvere

Debütál a magyar startup innovatív mezőgazdasági szoftvere

Hírfigyelő 24-10-21 716

Október végén debütál a magyar startup, az AgroLYNX Zrt. innovatív mezőgazdasági szoftvere, amely az ágazatban dolgozók ezreinek teheti könnyebbé a mindennapi munkáját. A cég által megálmodott FarmLYNX ugyanis egy egyedülálló, hazai fejlesztésű mezőgazdasági együttműködési rendszer, amely nemcsak a törvényi adatszolgáltatást segíti, de a gazdaságok adatalapú működését is komplexen támogatja.

Az AgroLYNX Zrt. egy 2020-ban alapított startup cég. A vállalat fő terméke a hamarosan debütáló FarmLYNX. Ez egy egyedülálló mezőgazdasági együttműködési szoftverrendszer, amelyben teljes mértékben nyomon követhető egy gazdaság mindennapi működése, és az agrárközösség minden szereplője is elérhető lehet néhány kattintással. A startupot olyan cégek hozták létre, amelyek komoly szakmai háttérrel rendelkeznek a mezőgazdasági szektorban, valamint az információszolgáltatás és szoftverfejlesztés terén. Az alapítók célja, hogy úttörő szerepet vállaljanak a mezőgazdaság digitalizációjában. Szándékuk, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek mellett a kis és közepes hazai gazdaságok számára is elérhetővé és kihasználhatóvá tegyék az online együttműködés nyújtotta előnyöket, valamint a „big data” megoldásban rejlő elemzési és döntéstámogatási lehetőségeket. Mindezt kevés befektetéssel, egy szolgáltatásként igénybe vehető egyszerű, bármilyen webes böngészőben a nap 24 órájában elérhető felhasználóbarát felületen keresztül. Az alapítók remélik, hogy a FarmLYNX segítségével a magyar mezőgazdasági vállalkozások egyre tudatosabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válnak, és sikeresen fejlesztik gazdálkodásukat.

„Terveink szerint még október utolsó napjaiban elérhetővé válik a FarmLYNX. A szakma képviselőivel folytatott egyeztetéseinktől, illetve a fejlesztési munka utolsó simításainak sikerességétől függően döntünk a végleges indulási időpontról, de már nem kell sokat aludni hozzá” – mondta Bartók Béla, az AgroLYNX Zrt. vezetője, aki már jól ismert név a mezőgazdasági szakemberek körében, hiszen jelentős agrárfókuszú piackutató múlttal és két évtizedes szakmai tapasztalattal került a cég élére.

Első körben a hazai agráriumra fókuszálnak, de később jöhet a nemzetközi jelenlét is

A vállalat innovatív szoftverével kezdetben csak a hazai agráriumra koncentrál, és terveik szerint néhány évig ezen nem is szeretnének változtatni, hogy a magyar bevezetés valóban sikeresen megtörténhessen. Azonban a rendszert a kezdetektől fogva angolul építették fel, ennek eredményeként a honos magyar verziót is fordítani kellett, ezért a szoftver fel van arra készítve, hogy más országokban is használható legyen. A magyarországi bevezetést követően a szomszédos országokban, később pedig akár Európában szélesebb körben is fogják tudni majd használni. Érdemes azonban azzal tisztába lenni, hogy a mezőgazdasági hivatalos jelentési rendszerek országonként jelentős mértékben eltérnek egymástól. Ezért a különböző országokban való bevezetés komoly körültekintést és alapos munkát igényel, emiatt megfontoltan, lépésről-lépésre terveznek haladni.

 „Az FarmLYNX bizonyos részei elérhetővé vállnak majd a webes felület mellett egy applikáción is. Azonban az áttekinthetőség érdekében ez inkább csak kiegészíti a nagy képernyőre felépített, jól áttekinthető programot. A szoftver viszont már induláskor magyar és angol nyelven is használható lesz, így a hazánkban gazdálkodó nem magyar anyanyelvű felhasználók is képesek lesznek a használatára” – hangsúlyozta az AgroLYNX Zrt. vezetője.

Nemcsak a nagyobb gazdaságok jelenlétére, de a kis gazdálkodókra, valamint a gazdák számára nagyon fontos agronómiai és adminisztrációs támogatást biztosító szaktanácsadókra is számítanak

A kedvező feltételek mellett használható, induláskor ingyenes kipróbálási időszakot is biztosító FarmLYNX potenciális felhasználókörébe beletartozik szinte a teljes hazai agrárium. Ez annak köszönhető, hogy a program egy valóban nagyon komplex szoftverrendszert takar, amelynek csak a szükséges részeit látja az adott felhasználó.

„Hogy kiknek érdemes kipróbálni elsőként a FarmLYNX szolgáltatást? Javasoljuk minden gazdálkodónak, szaktanácsadónak, növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási szakirányítónak, inputanyag kereskedőnek, vetőmag nemesítőknek, szaporítóknak, növényvédő szer és műtrágya forgalmazónak, valamint a terménykereskedőknek és a mezőgazdasági gép forgalmazóknak is. A rendszer adottságainak köszönhetően szinte minden mezőgazdaságban dolgozónak hasznos lehet a szoftver alkalmazása” – hívta fel a figyelmet Bartók Béla, aki hozzátette, hogy első körben a legnagyobb érdeklődésre valószínűleg a közepes gazdaságok, integrátori együttműködések, valamint a családi gazdaságok és az őket támogató szaktanácsadói hálózat részéről számítanak, mert az ő égető problémáikra hiánypótló megoldásokkal készülnek.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó