Friss hírek

Versenypiaci hírek

Bivalyerős, elektromos roadsterrel tér vissza egy elfeledett német autógyártó

Bivalyerős, elektromos roadsterrel tér vissza egy elfeledett német autógyártó

Hírfigyelő 22-05-27 825

A német manufaktúra korábban BMW-motorokat tett a sportautóiba, az új modellje azonban tisztán elektromos. Közel egy évtizednyi csend után visszatért a német Wiesmann, ugyanis bemutatta a Project Thunderballt, amely nem csak a cég első elektromos autója, hanem a világ első elektromos, hátsókerék-hajtású, nyitható tetejű sportautója is az első Tesla Roadster óta. A Wiesmann leginkább a sorhatos, V8-as és V10-es BMW-motorokat használó, retró stílusú sportautóiról volt ismert, azonban 2013-as csődöt jelentett, és azóta keveset lehetett hallani róluk. 2016-ban vásárolta meg a céget a Contec Global nemzetközi technológiai vállalat, amelynek ügyvezető igazgatója, Roheen Berry jelenleg az autógyártó vezérigazgatója is.

A 300 ezer euróba (113 millió forint) kerülő, év végétől kapható Thunderball hátsó tengelyén két villanymotor található, amelyek együttes teljesítménye 680 lóerő, össznyomatékuk pedig 1100 Nm. A Wiesmann szerint ez az őserő elég ahhoz, hogy a körülbelül 1700 kg-os roadster mindössze 2,9 másodperc alatt gyorsuljon fel 0-ról 100 km/h-ra. A hajtásláncot egy másik kis német sportautó-gyártóval, a könnyű, szénszálas konstrukciókra specializálódott Roding Automobile-al közösen fejlesztették ki.

A Roding szállította a Thunderball bruttó 92, nettó 83 kWh-s akkumulátorát is, amely korszerű, 800 V-os hardverrel rendelkezik, így akár 300 kW sebességgel is tölthető. A hatótávolság 500 km a WLTP norma szerint, de sportos vezetéssel minden bizonnyal drasztikusan csökkenthető. Kifejezetten a Thunderballhoz fejlesztették ki a regeneratív féket, az öt beállítással használható rendszer a fékenergia-visszatáplálással erőteljes motorfékhatást képes adni, ami akár sportos vezetésnél is jól jöhet. Gyártója szerint a kocsi olyan vezetési élményt ad, amire a mai villanyautók képtelenek.

A Wiesmann már a Thunderball formájával is hangsúlyozza, hogy az új elektromos autó filozófiájában milyen szorosan kapcsolódik a belsőégésű motorral szerelt elődeihez. A klasszikus arányokkal rendelkező karosszériát még mindig a régi sportautók ihlettek, de friss vonások jelzik, hogy ez egy új korszak kezdete a gyártó számára. A jellegzetes, tojás alakú maszk például a V10-es motorral szerelt Wiesmann MF5-re utal, és bár a fényszórók ezúttal légbeömlőkbe lettek integrálva, még mindig a szokásos függőleges elrendezésben helyezkednek el. Bár nincs alatta benzinmotor, a motorháztető továbbra is hosszú, a kabint pedig a lehető leghátrébb tolták, így a roadster sziluettje a klasszikus brit sportautókra, az Austin Healey-re és a Jaguar XK120-ra emlékeztet.

Belül a Wiesmann a modernitás és a tradíció keverékét igyekezett hozni, a szénszálas műszerfalon egy nagy érintőképernyő és hét analóg számlap található, utóbbiak lézerrel gravírozott márkajelzést kaptak. A szénszálas sportülések ugyanolyan bőrrel vannak bevonva, mint az ajtópanelek, a kesztyűtartó, valamint az új megjelenésű, multifunkciós sportkormány.

A Thunderballt a Wiesmann cég Gecko nevű gyárában, a németországi Dülmenben gyártják majd.

I Forrás:  autoszektor.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó