Friss hírek

Versenypiaci hírek

Betett a rezsiszáma az üzletnek, minden ötödik vállalkozás veszélyben van

Betett a rezsiszáma az üzletnek, minden ötödik vállalkozás veszélyben van

Hírfigyelő 23-02-06 849

Az energiaárak piaci emelkedése hátrányosan érinti a cégek közel felét, minden ötödik vállalkozásnak a működését is veszélyezteti. Mindenki ott próbál spórolni, ahol tud.

Nehéz év vár a hazai vállalkozásokra, ami a működési költségeket illeti. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index szerint több tényező is nagymértékben nehezíti a cégek működését. 

A vállalkozásoknak már a tavalyi év is számos kihívást okozott és várhatóan ez idén sem lesz másként. Az MNB jelentése szerint az éves átlagos infláció tavaly 14,5 százalék volt, míg idén a 15,0-19,5 százalékos sávban lehet, ami komoly terhet ró a cégekre.

2022-ben az infláció és az energiaárak emelkedése jelentősen megnehezítette a cégek működését. A tavalyi év második negyedéves eredményéhez képest ugyanis az infláció közel dupla annyi cégnek (35 százalék), az energiaköltségek növekedése pedig 20 százalék helyett már a vállalkozások 30 százalékának akadályozta a tevékenységét

– mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredmények kapcsán. 

A cégek többféle módon próbálnak faragni az energiaköltségekből.

A tervezett intézkedések közül a fűtés korlátozása (35 százalék) az első, de a világítás (2 százalék) csökkentésével és az energetikai rendszerek, berendezések korszerűsítésével (22 százalék) is jelentős részük számol. Emellett a vállalkozások 13 százaléka a téli leállást, illetve a céges autók használatának szigorítását vagy azok számának csökkentését (11 százalék) is fontolóra vette. 

A teljes cikk: Betett a rezsiszáma az üzletnek, minden ötödik vállalkozás veszélyben van

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát