Friss hírek

Versenypiaci hírek

Az állam és a 4iG megvenné a Vodafone Magyarországot

Az állam és a 4iG megvenné a Vodafone Magyarországot

Hírfigyelő 22-08-23 719

A Telex szerint a tranzakció akár az év végén lezárulhat. A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében – olvasható a Telexen Nagy Márton gazdasági miniszter. közleménye.

A terv szerint a Vodafone-t a magyar állam 51 és a 4iG 49 százalékos tulajdonban szeretné megszerezni. A közlemény szerint Nagy Márton felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. kisebbségi, azaz 49 százalékos részvénycsomagját. 

A magyarországi mobilpiacot egy német cég (T-csoport), egy brit (Vodafone) és egy előbb norvég, majd cseh (Yettel, korábban Telenor) cég határozza meg a piacot. A Telex arról írt korábban is, hogy a kormány már egy jó ideje dolgozik egy állami távközlési szuperholding létrehozásán, amelyet több lépés előzött meg, és amelyben a 4iG-nek is jelentős szerepe van. A kormány februárban egy rendelettel tette lehetővé, hogy a 4iG gond nélkül felvásárolhassa az Antenna Hungáriát.

A 4iG folyamatosan csak vásárol, tavaly júliusban kötött nem kötelező érvényű előzetes megállapodást a PPF Telecom Grouppal, és már több telekommunikációs és digitális fejlesztési céget szerzett meg a Jászai Gellért vezette vállalat.

A vodafone-os üzlet részleteiről egyelőre annyit tudni, hogy egy előzetes, nem kötelező érvényű megállapodást kötött a 4iG Nyrt., a Magyar Állam képviseletében a Corvinus Zrt., valamint a Vodafone Europe BV a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. A tranzakció értéke 715 milliárd forint, amely a céltársaság 2022. március 31-én lezárt üzleti évben elért EBITDA (amortizáció és adók nélkül számolt eredmény) 7,7-szeresét teszi ki.

A tranzakció a Vodafone Magyarország átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően 2022 végéig zárulhat.


Frissítés

Az eladásról szóló megállapodással kapcsolatban megszólalt Nick Read, a Vodafone Group elnök-vezérigazgatója is. Az RTL idézte a szavait:

A magyar kormánynak világos stratégiája van arra, hogy magyar tulajdonú nemzeti piacvezető céget hozzon létre az IKT-szektorban. A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban sikeres és innovatív tevékenységet folytat, sokkal erősebb léptékű és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az ágazat jövőbeni növekedésében és fejlődésében. Az egyesült vállalat erősíti a versenyt, és nagyobb hozzáféréssel rendelkezik majd a beruházásokhoz, hogy előmozdítsa Magyarország digitalizációját.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a Vodafone Magyarország megvásárlása az elmúlt harminc év legjelentősebb hazai távközlési tranzakciója lehet, hasonló léptékű, mint a rendszerváltást követően a Matáv privatizációja volt.


 

I Forrás: kreativ.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát