Friss hírek

Versenypiaci hírek

Üzemanyaghiány fenyegeti Magyarországot?

Üzemanyaghiány fenyegeti Magyarországot?

Hírfigyelő 24-07-22 843

Magyarország versenyt fut az idővel, hogy valamiképpen el tudja kerülni az áramkimaradásokat és az üzemanyaghiányt, Ukrajna ugyanis részleges tilalmat rendelt el a területén áthaladó orosz olajra vonatkozóan.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter még pénteken úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnában új jogi helyzet alakult ki, amelynek alapján a Lukoil jelenleg nem szállít Magyarországra. Oroszország elnöki szóvivője, Dmitrij Peszkov pedig közölte, hogy Ukrajna politikai megfontolásból döntött az Oroszországból Szlovákiába és Magyarországra a Barátság csővezetéken át irányuló kőolajtranzit korlátozása mellett, a helyzet megoldása nem Moszkvától függ.

Kijev még júniusban döntött úgy, hogy megtiltja, hogy a legnagyobb moszkvai olajipari magáncég, a Lukoil Közép-Európába kőolajvezetékeken keresztül olajat szállításon. Ukrajna célja ezzel az, hogy újabb ütést vigyen be Oroszországnak azzal, hogy bevételi forrásai közül az egyik legfontosabbat ellehetetleníti, ugyanakkor Szlovákia és Magyarország számára is nehéz helyzetet teremt.

Részletek a Hetek oldalán >> 

| Politico / MTI / Hetek)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát