Friss hírek

Versenypiaci hírek

A Tesla még egy gigagyárat épít Európában

A Tesla még egy gigagyárat épít Európában

Hírfigyelő 23-06-13 968

Berlin után újabb európai óriásgyárat húzna fel a Tesla az európai kereslet kielégítésére. 4,5 milliárd eurós befektetést terveznek. Egy elektromos akkumulátorgyár is érv lehet amellett, hogy hova vigye újabb európai óriásgyárát a Tesla. A Volkswagen konszern bő egy éve jelentette be, hogy Valenciától északra, Saguntban építi fel új, 40 gigawattórás akkugyárát. A munkálatok már tartanak, a gyár 2025-ben kezdheti meg a termelést, írja a forbes.hu.

Ez a beruházás egy másikat is magával hozhat. A spanyol Expansion című lap úgy tudja, a Tesla előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy Valenciában építi fel új európai gyárát. A 4,5 milliárdos beruházás keretében az Elon Musk vezette autógyár hetedik üzeme épülne fel, a második Európában.

A vállalat célja, hogy középtávon 20 millió elektromos járművet adjon el világszerte, és az európai kereslet egy részének lefedéséhez szükség lenne egy újabb gyárra. 2019-ben Barcelona is versenyben volt, végül a Tesla Berlinben építette fel első európai üzemét. A Tesla vezetői egyeztettek a tartományi vezetéssel (Generalitat) és már lehetséges telkeket is megnéztek Valencia mellett, de a végleges döntést még nem hozták meg. A lap úgy tudja, Franciaországban is nézelődnek.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.