Friss hírek

Versenypiaci hírek

A reptér mellett alakít ki műszaki bázist a Sixt

A reptér mellett alakít ki műszaki bázist a Sixt

Hírfigyelő 21-08-31 556

Mobilitási szolgáltatásainak bővítéséhez a reptér mellett alakít ki műszaki bázist az AutoWallis leányvállalata. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében alakít ki műszaki bázist az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt, annak érdekében, hogy a bérautó szolgáltatások fejlesztése mellett a Csoport felkészüljön akár autómegosztók vagy flottakezelők kiszolgálására is.

A tervek szerint év végéig megvalósuló beruházás keretében a vállalat egy közel 6 ezer négyzetméteres ingatlant vásárolt, melyen első körben a társaság által Magyarországon képviselt, bérautószolgáltatásokat nyújtó Sixt rent-a-car új műszaki bázisát hozzák létre a meglévő felépítmények felújításával és átalakításával.

A projekt teljes költségvetése 565 millió forint, melyhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 282 millió forint összegű versenyképesség-növelő vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy a beruházással az AutoWallis felkészül a pandémiás időszakot követő turizmus felfutására, így a Sixt márka még költséghatékonyabb üzemeltetésére, valamint a Csoport által később esetlegesen indítandó más mobilitási szolgáltatások (például autómegosztás, flottakezelés) gyors kiszolgálására.

A beruházást az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszerében tett vállalásoknak megfelelően tervezik, így az ingatlant napelemekkel, e-töltőkkel, hőcserélős hűtés-fűtéssel, vízvisszaforgatással és esővíz-hasznosítással üzemeltetik majd, és a gépjárművek tisztítása pedig száraz és vizes kézimosással történik.

 

I Forrás: turizmusonline.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?