Friss hírek

Versenypiaci hírek

A Pest Megyei Kormányhivatal több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték

A Pest Megyei Kormányhivatal több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték

Hírfigyelő 21-07-22 1077

Előzetes letartóztatásba helyezték a Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is – értesült a Népszava.

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint „előnyért megszegte hivatali kötelességét”.

Az ügyészség „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” indított nyomozást – tájékoztatta a lapot Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A bíróság, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását, további adatot azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közöltek.

Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.