Friss hírek

Versenypiaci hírek

A pandémia berobbantotta a magyar IT szolgáltatók piacát

A pandémia berobbantotta a magyar IT szolgáltatók piacát

Hírfigyelő 21-03-24 520
Már nem a saját szaküzlet, hanem elsősorban a support és tanácsadói szolgáltatások dominálják az informatikai vállalkozások értékesítési piacát hazánkban is – derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud átfogó kutatásából. Az összesen 228 IT szakember megkérdezésével készült kutatás arra is rámutatott, hogy a pandémia alatt jelentősen megnőtt az igény a hatékonyságot, valamint a távmunkát elősegítő megoldások iránt, ugyanakkor a biztonsági eszközök esetében az ügyfélkör egyelőre inkább utólag kezeli a problémát, ezért az előttünk álló időszakban nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzés fontosságának edukációjára.
Már nem a saját szaküzlet a siker kulcsa

A kutatás első részében a vállalkozások alaptevékenységeit mérték fel, vagyis hogy mivel foglalkoztak pontosan 2020-ban az IT viszonteladók, és milyen igények érkeznek be hozzájuk, amelyekre megoldásokat kell kínálniuk. Az eredmények rámutattak, hogy az informatikai vállalkozásokban a fő tevékenységek közül a megkérdezettek négyet nagy gyakorisággal végzenek. Kis szórással 90 százalék körüli értéket kaptak az „Üzemeltetés, karbantartás”, a „Rendszertervezés, építés, rendszeradminisztráció”, a „Tanácsadás, oktatás” és az „Értékesítés” tevékenységekre is.

Az „Informatikai kiskereskedelem (saját szaküzlet)” tevékenységét a válaszadónak kevesebb mint egyharmada (31,14 százaléka) végzi csupán. Az értékesítésnek ez a formája egyrészt költségigényes, másrészt a szaküzlettel rendelkező vállalkozások nemcsak cégeknek és intézményeknek értékesítenek, hanem szélesebb, akár lakossági ügyfélkört is megcéloznak, ami további erőforrást és befektetést igényel.

Szolgáltatási kör: a support iránt a legnagyobb az igény

Az értékesítési kört tekintve a megkérdezett vállalkozások nyolc különböző fő irányvonalat jelöltek meg. A „Support” szolgáltatás 92,98 százalékos átlagával a kategória első helyén végzett. Mellette viszonylag ugyanakkora gyakorisággal értékelték az irodai alkalmazásokat, az oktatást és tanácsadást, az infrastrukturális fejlesztéseket, az üzemeltetési szolgáltatásokat, valamint az IT biztonsági termékeket. Az operációs rendszerek és a rendszerintegráció is 80 százalék feletti értéket kapott, de a többi tételtől elmaradt gyakoriságuk.

A gyakoriság mellett a tevékenységek fontosságát is felmérték. A válaszadók szerint a legfontosabb az üzemeltetési szolgáltatások értékesítése, majd a support és az irodai produktivitást támogató szoftverek következnek. A négyes érték alatt közel azonos pontszámot kaptak az IT biztonsági termékek és az infrastrukturális fejlesztések. Az operációs rendszerek, valamint a rendszerintegrációs megoldások a közepesnél fontosabb értéket kaptak, míg az oktatási és tanácsadási szolgáltatások a lista végén szerepelnek, ami közepes jelentőségűnek minősíthető a 3,29-es mutatóval.

Célcsoport: sok kis cég kiszolgálásából áll össze egy átlagos ügyfélkör

Az értékesített szolgáltatások és termékek körét jelentősen befolyásolja a célcsoport is. Az üzleti fogyasztókat tekintve a válaszadók legfőbb partnerei a kis- és középvállalkozások közül kerülnek ki. A második leggyakoribb vevők a mikrovállalkozások, vagyis kijelenthető, hogy a viszonteladók többsége széles, viszonylag szerteágazó ügyfélkörrel rendelkezik, hiszen egyszerre számos partnernek szállít be valamilyen megoldást. Az árbevételhez egyelőre a hazai és nemzetközi nagyvállalatok, az állami és önkormányzati szervek egyelőre kisebb jelentőséggel járulnak hozzá.

A teljes cikk: A pandémia berobbantotta a magyar IT szolgáltatók piacát

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka