Friss hírek

Versenypiaci hírek

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

Hírfigyelő 24-10-04 894

A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden megjelent interjújában.

Az államtitkár közölte, hogy a nemzetközi energiaválság hatására az Európai Unió egységes feltöltési célértéket írt elő a földfelszín alatti gáztárolókkal rendelkező tagállamok számára, jelenleg az elvárt szint 90 százalék, tavaly és idén ezt már szeptember első napjaira teljesítették.

Hozzátette, hogy a legutóbbi fűtési szezonban valamivel több, mint 5,7 milliárd köbméter földgázt használt fel az ország, ezt a mennyiséget idén már az ősz elejére betöltötték a tárolókba.

Az időarányos adatok alapján könnyen előfordulhat, hogy 2024-ben a teljes földgázfogyasztás 8 milliárd köbméter alatt marad – közölte az államtitkár, hozzáfűzve, hogy a jelenleg 6 milliárd köbmétert kitevő tartalék így az éves felhasználás mintegy háromnegyedét fedezheti.

“A magyar családok ráadásul hosszú ideje Európában a legolcsóbban jutnak gáz mellett áramhoz is. A rezsicsökkentésnek köszönhető, hogy egy idei kutatás szerint a magyar háztartások számára okozza a legkisebb nehézséget otthonaik melegen tartása. A hazai válaszadóknak mindössze 7 százaléka jelezte, hogy nem tudja megfelelően fűteni a lakását, ez utcahosszal a legkedvezőbb arány az uniós tagállamokban”
– fogalmazott Steiner Attila.

Megjegyeztem, hogy az ukrajnai háború kezdete óta mindig megkaptuk a hosszú távú szerződésben lekötött mennyiségeket az orosz gázból. Bár a hírek szerint Ukrajna a tranzit korlátozására, akár teljes leállítására készül, a hazai fogyasztók ebből várhatóan nem sokat éreznek meg. A földgáz túlnyomó hányada ugyanis már most sem keleti szomszédunkon át, hanem délről érkezik Magyarországra – mondta a lapnak.

Úgy folytatta, hogy nem szabad megfeledkezni a belföldi kitermelésről, amely a hazai igények mintegy ötödét fedezi, a már működő lelőhelyeken túl az MVM Csoport két projektben új gázmezőket tárt fel az Alföldön.

A békési Sarkad és a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében már a tizedik kutat fúrják. A felüket mostanra termelésbe állították, földgázból több mint 100 millió köbméternyit hoztak felszínre belőlük. Az Energiaügyi Minisztérium öt év szünet után hirdetett újabb koncessziós eljárásokat szénhidrogén-kutatására és -kitermelésére nyolc területen – részletezte az államtitkár.

A hazai üzemanyagárak közben a régiós átlag körül alakulnak. A paksi atomerőmű pedig több évre elegendő tartalékot halmozott fel a szintén orosz fűtőanyagból. “Mindezeken túl természetesen dolgozunk azon, hogy a hagyományos energiahordozókat minél nagyobb arányban megújulókkal váltsuk fel, alternatív forrásokat és útvonalakat találjunk a meglévők mellé az energiaimporthoz” – mondta.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy elképesztő ütemű felfutást élünk meg a napenergia hasznosításának terjedésében Magyarországon, a korábbi stratégiai dokumentumok 2030-ra célozták meg a 6 gigawattnyi napelemes összteljesítményt.

“Idén nemcsak ezt értük el, hanem már 7 gigawatt felett járunk. Tavalyelőtt és tavaly már 1 gigawattot meghaladó gyarapodást hoztunk össze, ez a világon csak 20-30 országnak sikerült. Az elmúlt öt évben a magyar bővülés a harmadik legnagyobb volt az Európai Unióban. Háztartási méretű kiserőművekből előzőleg a következő évtized elejére vártak 200 ezer darabot, jelenleg már több mint 280 ezer üzemel belőlük” – fejtette ki Steiner Attila.

További részletek az okodrive.hu -n >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
 Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása