Friss hírek

Versenypiaci hírek

A Mol újraindította a Dunai Finomítót

A Mol újraindította a Dunai Finomítót

Hírfigyelő 22-12-07 736

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett – jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió Déli krónikájában kedden.

Bacsa György hozzátette, a Mol teljes kapacitása nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, ehhez mintegy 30 százalék import is kell, és a jelenlegi kereslet mellett a logisztikai túlterheltség feloldásához arra is szükség van, hogy a többi kiskereskedelmi és nagykereskedelmi partner aktivitása is erősödjön.

Az elmúlt héten a benzin kereslete kétszerese, a dízelé másfélszerese volt a tavalyinak, a napi kiskereskedelmi kiszállítási igény 30 százalékkal meghaladta a teljes logisztikai napi kapacitást, miközben az import jelentősen visszaesett.

Jelenleg azzal küzdünk, hogy nem érjük utol magunkat, ma már szinte az összes kutunkat érinti az, hogy valamelyik termék leürül. Körülbelül 70 kutunk, a teljes hálózat egynegyede, pedig teljesen leürült”

– mondta.

| Forrás: orientpress.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.