Friss hírek

Versenypiaci hírek

30. születésnapját ünnepelte a MaReSz

30. születésnapját ünnepelte a MaReSz

Hírfigyelő 23-11-27 817

A rendezvényszakma megerősödve került ki a Covid-válság okozta sokkból. November 21-én, az egy nappal korábban megnyitott Dorothea Hotel rendezvénytermében jubileumi közgyűlést, majd ünnepi fogadást tartott a 30 éves Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége.

A meghívott vendégek időutazáson vehettek részt, ha végignézték a rendezvény-előtér falára felrajzolt három évtized MaReSz-történéseit.Az est folyamán prezentációt tartott Sven Bossu, az International Association of Convention Centres (AIPC) vezérigazgatója, s gratulált a MaReSz 30 évéhez Ganczer Gábornak, aki egyébként, a Hungexpo vezérigazgatójaként a szervezet igazgatóságának tagja.

Ganczer Gábor MaReSz elnök köszöntőjében elmondta többek között, hogy büszke a rendezvényszervezők és partnereik közösségére, hiszen a Covid-válság után, már 2022-ben sok cég vissza tudta állítani, sőt meg is tudta haladni a 2019. évi rekordforgalmat.

Ez mindennél ékesebben bizonyítja, hogy az emberek természetüknél fogva a személyes találkozókra, tárgyalásokra vágynak.

Kiemelte azt is, hogy a szakma képes volt megújulni, ma már néhány hét elegendő ahhoz a szervező munkához, amire 2020 előtt hónapokra volt szükség.

A teljes cikk: 30. születésnapját ünnepelte a MaReSz

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát