2026. január 17., szombat - Antal

Versenypiaci hírek

Megjelent a Deloitte CE Technology Fast 50 idei listája, mely a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be. A térség 16 országából, köztük Magyarországról…
Az étrenden csúszik el a legtöbb fogyókúra.Bő egy hónap van karácsonyig, a legtöbben pedig ünnepekkor tartják be a legkevésbé a fogyókúrát. Egy speciális étrend azonban…
A zöld tégla az égés által kibocsátott káros anyagokat szűri meg és alakítja át, így tisztább füst juthat a környezetbe. A Szegedi Tudományegyetem docense elmondta,…
Csaknem 9 százalékkal csökkent a folyószámlabetétek és a készpénz együttes állománya a magyar háztartásoknál a harmadik negyedév végéig számolt egy év alatt – derült ki…
Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adótörvényeket, amelyeknek talán a két legfontosabb, cégekre vonatkozó változása az, hogy jön a globális minimumadó, és a kutatás-fejlesztési kedvezmények…
A Matild Palota épületének rekonstrukciója a Szálloda kategóriában első díjat, az összesített pályázatban második díjat és a Legjobb projektek között a pályázók szavazata alapján harmadik…
A rendezvényszakma megerősödve került ki a Covid-válság okozta sokkból. November 21-én, az egy nappal korábban megnyitott Dorothea Hotel rendezvénytermében jubileumi közgyűlést, majd ünnepi fogadást tartott…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője