2026. július 2., csütörtök - Ottó

Ingatlanpiaci hírek

Újabb helyeken nyitja meg új típusú áruházait az IKEA

2020-02-19 616

London, New York, Koppenhága és Madrid után Berlin központjában is kis boltot nyit az IKEA. A svéd bútoráruház az idén nyáron - a korábban tervezettnél egy évvel hamarabb - a német fővárosban és Potsdamban is beindít egy-egy új típusú áruházat.

Az új modell keretében a cég a városok központjában alakít ki üzleteket, amelyek jóval kisebbek hagyományos áruházainál, 500-1.000 négyzetméter alapterületűek. Összehasonlításképpen: egy átlagos IKEA áruház 25.000 négyzetméteres. A stúdiókban 10-20 ember dolgozik majd, legfőbb feladatuk, hogy az előre lefoglalt időpontokra érkező ügyfeleket segítsék a lakberendezési tervek kidolgozásában. 

A kuncsaftok nem megrakott bevásárlókocsikkal távoznak majd az új típusú üzletekből. A felvonultatott termékek nagy része nem is eladó. A vásárlók kipróbálhatják a bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat, tájékozódhatnak, valamint a szakemberek segítségével elkészíthetik új konyhájuk, nappalijuk, polcrendszerük részletes terveit. 

A potsdami üzletben az elképzelések szerint a vevők már a VR - virtuális valóság – technológiájára épülő programmal tervezhetik meg otthonaik berendezéseit.

Az árut aztán házhoz rendelhetik, vagy felvehetik a kiválasztott raktáráruházban. Az új modell arra a problémára kínál megoldást, hogy aki eddig IKEA-bútorokat akart beszerezni, annak az európai nagyvárosokban kisebb kirándulást kellett megtennie. A cég áruházai a városok peremén, az ipari negyedekben, gyakran a „semmi közepén” állnak. 

A belvárosi üzletekbe viszont akár gyalog vagy tömegközlekedéssel is el lehet jutni. A cég termékei és szolgáltatásai így elérhetővé válnak mindenkinek, akiket eddig visszatartott a vásárlástól a raktáráruházak körülményes megközelíthetősége.

Az IKEA tájékoztatása szerint világszerte 40 városban kísérleteznek új üzleti-, és áruházmodellekkel, jelenleg az első tapasztalatok begyűjtése, kielemzése folyik.

Berlinben a belvárosi tervező stúdió mellett várhatóan egy másik típust, az úgynevezett XS modellt is kipróbálják. Ez egy olyan „kisáruház” lesz, amely legfeljebb 10.000 négyzetméteren terül el, és a cég teljes termékpalettáját kínálja majd, de hiányzik belőle az IKEA nagyáruházakban megszokott piactér és az önkiszolgáló raktár. 

(novekedes.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője