2026. július 2., csütörtök - Ottó

Ingatlanpiaci hírek

Elkaszálták az új pláza építését Budapesten, más lesz helyette

2020-01-07 774

Elvérzett a német ingatlanfejlesztő ECE kérelme, amellyel a cég a plázastop alóli felmentést szerette volna elérni. Így nem épülhet meg Óbudán a régóta tervezett Aquincum pláza. A külföldi sajtóhír szerint más épülhet a bevásárlóközpont helyett.

Az óbudai rozsdaövezetben építendő 50 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont egyszer már megkapta a plázastop alóli felmentést, mégpedig nem más, mint Matolcsy György adta nemzetgazdasági miniszterként még 2013-ban. A hazánkban eddig öt plázát felépítő multinacionális cég azonban halogatta az építkezést - így utólag már könnyű azt mondani, pechjére. Ez lett volna a cég hatodik magyarországi bevásárlóközpontja.

Az első engedély ugyanis időközben lejárt, a plázastop ügyében azóta pedig már a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal jár el szakhatóságként. Így oda kellett benyújtani az új kérelmet. Bizalmas forrásból származó információink szerint a kérelmet támogatta a kerület és a főváros korábbi vezetése, sőt több kormánytag is. Ennek ellenére elvérzett a kormányhivatalnál - a területet már régen megvásároló német tulajdonos nem kis meglepetésére. Lapunk úgy tudja, ezek után egyesek azt javasolták a cégnek, folytassanak megbeszéléseket arra érdemes személyekkel, módosítsák a terveket, és adjanak be újabb kérelmet. Az Árkád bevásárlóközpontok építésével ismertté vált német hátterű családi vállalkozás a jelek szerint azonban besokallt és nem akar még egy kört futni.

Szinte egyszerre kérték két budapesti óriás beruházásnál a plázastop alóli felmentést. Ezek közül az Etele téri pláza már javában épül, az aquincumi viszont hamvába holt terv marad.

Az utóbbi helyett a Szentendrei út, Bogdáni út által határolt ipari területen vegyes beépítésű övezet lesz. Az európai kiskereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó angol nyelvű Across Magazin adott hírt arról, hogy az ECE koncepciót váltott. Eszerint az új városnegyedben irodákat, hotelt, éttermeket és üzleteket alakítanak ki. A szaklap szerit eredetileg shopping centert akartak megvalósítani a területen. És bár bírták a fővárosi és kerületi hatóságok támogatását, lehetetlennek bizonyult számukra megszerezniük az úgynevezett plázastop alóli felmentést.

Azonban az ECE és a kerület képviselői most megegyeztek egy vegyes hasznosítású városnegyed fejlesztéséről. A magazinnak nyilatkozott Christoph Augustin, az ECE Hungary igazgatója: "Egyrészt nagyon sajnáljuk a (plázastop ügyében hozott - a szerk.) döntést, mert már sok pozitív visszajelzést kaptunk a bérlői piacról. Ma a kiskereskedelem progresszíven fejlődik Magyarországon - csaknem hét százalékkal nőtt az első háromnegyed évben. Ugyanakkor nagy lehetőséget látunk abban, hogy beillesszük az eddigi tervek részeit az új koncepcióba."

A német igazgató attraktív városnegyedet ígér ezen a területen. Megnéztük az ECE honlapját: ott még az Aquincum pláza "néz vissza" a látványtervekről.

(Szerző: Varga Zsolt - napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője