2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Megnyílt az első magyarországi Tesla-bemutatóterem

2019-04-29 669

Mostantól a magyar ügyfelek is testközelből ismerkedhetnek meg az amerikai elektromos autókkal. Már időszerű volt a márka megjelenése, mivel Magyarországon – köszönhetően az 1,5 milliós állami támogatásnak is – jóval a régiós átlag fölött futnak már elektromos autók az utakon.

Közel 1300 db új villanyautót helyeztek forgalomba 2018-ban, ami a teljes piac közel 1 százaléka. Összehasonlításképp, Csehországban tavaly csak 703, a nagyobb Lengyelországban pedig csak 620 új villanyautót adtak el, és itt az elektromos autók piaci részesedése (0,26, ill. 0,1 %) is jóval a magyar alatt van.

Viszont ezekben az országokban a Teslák részesedése jóval nagyobb a teljes elektromos piacból, mint nálunk, ezért látott fantáziát a hazai forgalmazásban a magyar Tesla Universal. Az új Teslák eddig csak egyedi import keretében érkeztek be az országba, a vásárlóknak maguknak kellett megszervezni a hazaszállítást a hollandiai logisztikai bázisról, és a honosítást is maguknak kellett intézni.

Budapesten van az első bemutatóterem

A Teslával folytatott hosszas egyeztetéseket követően a magyar tulajdonú Universal Leasing Kft. saját beruházás keretében alakította ki bemutatótermét Budapesten. Itt a magyar ügyfelek is beülhetnek a Model S, Model X és Model 3 típusokba, és tesztvezetésre is van mód.

Korábban sok hagyományos magyar autókereskedő cég is megkörnyékezte már a Teslát, de a technológiaorientált amerikai cég egyikkel sem szerződött le, mert nem akarja hagyományos formában, normál autók mellett kínálni termékeit.

Olvass tovább: www.origo.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője