2026. április 12., vasárnap - Gyula

Hírfigyelő

A fenntartható építészeti szemléletmód egyre több építészirodára jellemző, de ezt általában a megrendelők igényeihez kell igazítani. Ha azonban saját maguk számára terveznek – ráadásul irodát

A Lego állami támogatással 53 milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő

A program a következő tanévben legfeljebb 100 nyertes hallgató tanulmányait és kutatásait segítheti a havi 400 ezer forintos ösztöndíjjal.

Havidíjas autóelőfizetős szolgáltatást indított Budapesten a Swapp. A Bécsben már működő startup eddig több mint 1 millió eurós angyalbefektetést vonzott nagynevű befektetőktől. A Swapp az

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, ugyanis a népszerű webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere vélhetően tisztességtelen.

Majdnem a kétszeresére emelkedett a faanyagok ára. A tüzéptelepeken sokszor már hiánycikk ez a termék, emiatt következő időszakban, akár Európában is lassulhatnak az építkezések. Idén

A Gazdasági Versenyhivatal 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a COVID-19 vírustól való félelmet kihasználva a megfelelő engedélyek hiányában,

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Európai Friss Csapat program június 17-re idén is meghirdeti a hazai Zöldség- és Gyümölcsnapot, hogy felhívja a figyelmet a

Amikor fürdeni még csak a legelszántabbak mernek, gyümölcsből csak a koraikat élvezhetjük, a levendula virágzása mégis elindítja a nyarat.

Hogyan élt Gödöllőn a királyi család? Mennyiben volt más az itteni élet, mint Budán vagy Bécsben? A látogatóközpont időszaki kiállításokkal, nosztalgiahintózással, parktúrával, tematikus tárlatvezetésekkel, épülettörténeti

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője