2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Egy étterem új élete – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete

2021-06-21 631

A fenntartható építészeti szemléletmód egyre több építészirodára jellemző, de ezt általában a megrendelők igényeihez kell igazítani. Ha azonban saját maguk számára terveznek – ráadásul irodát – akkor az épület építészeti gondolkodásmódjuk reprezentációjává is válik. A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodája is erre törekszik: magába sűríti mindazt, amit a cég tervezői gondolnak az építészetről.

Kelenföld és Lágymányos határán, a Fehérvári és a Hamzsabégi út sarkánál egy kis teresedés alakult ki az 1960-as években épült lakótelep szélén. A hatszintes, utcafrontra épült társasházak oldalában, mintegy melléképületként, a telekhatártól visszahúzódva bújik meg az Alba Regia Vendéglő egykori épülete. Az ipari-jellegű építmény az étterem kiköltözése után különböző kereskedelmi funkciókat látott el, majd egy darabig üresen állt, míg 2019-ben Bánáti Béla és Hartvig Lajos meg nem vásárolta növekvő építészirodájuk számára. Mint mondják, első látásra beleszerettek, meglátva a leromlott állapotú épületben a karakteres jellege ellenére akkor még talán csak a tapasztalt építészek számára észrevehető értéket és lehetőségeket.

A helyszín megtalálása egy hosszas keresési folyamat eredménye: a Bánáti + Hartvig Építész Iroda vezetőinek szándéka az volt, hogy egy meglévő épület átalakításával hozzák létre új irodájukat. Nem akartak új épületet emelni, hogy az építkezéssel ne terheljék a környezetet, ehelyett a körforgásos építészet szemléletmódja szerint kerestek olyan helyszínt, ami minél inkább újrahasznosítható, a meglévő elemek beépíthetőek. A Fehérvári út 38. szám alatti épület erre tökéletesen alkalmasnak bizonyult.

Bánáti Béla és Hartvig Lajos az Építészfórumon nemrég megjelent interjúban így összegzi a körforgásos építészet alapelveit: „Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!" Az épületbe lépve egyből szembesül is az ember, hogy hogyan néz ez ki a gyakorlatban: burkolatlan szerkezeti elemek, csupasz téglafalak, fedetlen vezetékek. Mindettől a térnek sajátságos esztétikája van, ami egyszerre idézi az ipari építészet puritánságát és a 2000-es évek romkocsmáinak DIY hangulatát. Ami a romkocsmák esetében elsősorban az olcsó megoldásoknak volt köszönhető, ezesetben egy megfontolt fenntarthatósági koncepció eredménye – és jóval magasabb építészeti minőséget is képvisel. Bár én kimondottan kedvelem, feltételezhető, hogy ez az esztétika nem mindenkinek nyeri el a tetszését – de ahogy a fenti idézetből is kitűnik, nem is ez a cél. De akkor mi?

 

A teljes cikk:Egy étterem új élete – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
Edukációs hőszigetelési „mini showt” indít a Mapei

Edukációs hőszigetelési „mini showt” indít a Mapei

More details
Új nyári desztináció születik a Balaton felett: egyedülálló kutyás élménypark nyílik Eplényben

Új nyári desztináció születik a Balaton felett: egyedülálló kutyás élménypark nyílik Eplényben

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője