2026. április 9., csütörtök - Erhard
Patrióta szolidaritást kér a húsipar a hazai fogyasztóktól annak érdekében, hogy az áremelések ellenére megőrizhetőek legyenek a hazai munkahelyek. Az AMC gerillagrillezéssel nyerné meg fogyasztókat.
Megvan az első kétpoharas minősítésű magyar étterem is a Wine Spectator idei listáján. Először díjazta négy magyar - három budapesti és egy miskolci - étterem
A horvát kormány úgy döntött, további két hétre meghosszabbítja az üzemanyagok ársapkáját. A rendelet az autópályákon lévő benzinkutakra nem vonatkozik. A horvát kormány további két héttel meghosszabbított az üzemanyagár-stopot
A BDPST Hotel Management Zrt. arra számít, hogy erős szezonja lesz nyáron a budapesti hoteleknek, míg vidéken a hazai vendégekért folytatott erősödő versenyre számít a
Idén 45 épületből választhatja ki a nagyközönség a számára leginkább tetszőt. A 2008-ban újjáélesztett Év háza szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint
A BDPST Grouphoz tartozó BDPST Equity Zrt. adásvételi szerződést kötött a Waberer’s International Nyrt. 21 százalékos tulajdonrészével bíró MHB Optimum Zrt. megvásárlása céljából – olvasható
Energiaválságban vagyunk, az ipari épületek fűtési/hűtési költsége meghatározó üzemeltetési költségrész. Fontos kérdés, hogy az új logisztikai épületek építését vagy meglévők rekonstrukcióját követően a költségek hogyan
A svéd Volvo autógyártó mintegy 1,2 milliárd eurós beruházással új üzemet épít Szlovákiában elektromos autók gyártására - közölte pénteken a kínai Geely csoporthoz tartozó autógyártó.
Az Ikea európai elosztóközpontjainak készletszintje mostanra elérte a járvány előtti szintet, mivel a szállítási útvonalak „felszabadultak”. A lakberendezési óriáscég a globális ellátási láncok zavarai közepette
Az irodapiacot manapság sok-sok „ág húzza”. A költözéseket tervező potenciális bérlők a bizonytalan helyzetben sokkal megfontoltabban, óvatosabban döntenek – hallani manapság a nagy irodapiaci tanácsadó
Immár hatodik alkalommal látja vendégül az elektronikai…
Az iráni háborús feszültség és az ebből…
Az AIBUSINESS 2026 arra keresi a választ…








