2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Turizmus

A külföldi vendégek visszatérésével igen erős nyári szezonja lehet a fővárosi hoteleknek

2022-07-05 848

A BDPST Hotel Management Zrt. arra számít, hogy erős szezonja lesz nyáron a budapesti hoteleknek, míg vidéken a hazai vendégekért folytatott erősödő versenyre számít a cégcsoport.A budapesti hotelpiacon a külföldi vendégek visszatérésével erős nyári szezonra, míg vidéken a hazai vendégekért folytatott erősödő versenyre számít a BDPST Hotel Management Zrt. (BHM), Magyarország egyik jelentős szállodaüzemeltető vállalkozása – közölte a cégcsoport az MTI-vel kedden.

Somlyai Zoltán, a BHM vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a nemzetközi turizmus élénkülése a fővárosba látogatók számának növekedését és a budapesti hotelpiac fellendülését eredményezi. Ezt a pozitív hatást már most is tapasztalják a budapesti szállodáikban, a foglalási számok folyamatosan nőnek – mondta, hozzátéve: ez többek között köszönhető az olyan több nemzetet megmozgató eseményeknek is, mint például a FINA vizes világbajnokság.

Tapasztalataik szerint az orosz-ukrán háborúnak nem volt azonnal érezhető negatív hatása a turizmusra, azonban a küldőországok tekintetében változásokhoz vezetett. A klasszikus piacok, köztük az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna, illetve a távol-keleti országok az előbbi évekkel ellentétben idén kiestek, azonban a német, olasz, spanyol és osztrák térségekből számottevő létszámmal érkeznek hazánkba idén is, csakúgy, mint a szomszédos országokból – mondta.

I Forrás: liner.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője