2026. április 8., szerda - Dénes
A budapesti lakások átlagos négyzetméterára október közepén 959 ezer, a házaké 794 ezer forint volt a használt ingatlanok piacán. Éves összevetésben 20 és 19 százalékos
A XIII. kerületben megvalósítani tervezett Marina City léptéke a Corvin-negyedéhez hasonlítható. Az első ütemben négy épület: három, 19 emeletes lakó- és egy 16 emeletes irodaház épülne meg
Télen a fűtés, nyáron a klíma megy kevesebbet, automata ajtókkal jelentős költségeket takaríthatnak meg az üzletek. Az egyre emelkedő költségek miatt figyelem irányul olyan területekre is,
Általánosan elmondható, hogy ösztönös reakció válság idején a költségek megtakarítása minden lehetséges szinten. Igen ám, de egy cég esetében nagyon nem mindegy, milyen területeket áldozunk
A WING értékesítette a 2003 óta a tulajdonában lévő Máriássy Ház komplexumot, amely egy felújított és irodaként funkcionáló történelmi épületből, a Borjúvásárcsarnokból, valamint egy 2005-ben
Az energiaáraknál az elmúlt hónapokban bekövetkezett változás leginkább talán a családi házak piacát érinti, ugyanakkor nem minden családi házat egyformán. De mely ingatlanok tulajdonosai számíthatnak
Újabb állomásához érkezett a Mit eszik az ország? gasztrofelmérés-sorozat. Az ötödik évadban a legjobb egészséges ételt keresik, emellett azt is szeretnék kideríteni, egészségesen táplálkoznak-e a
Telefonon rezsitartozásra hivatkozva kérnek gyanútlan ügyfelektől adatokat, nemritkán pénzt csalók, akik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak adják ki magukat. „Senki ne dőljön be
Aligha választhatunk jobb programot az őszi hosszú hétvége vasárnap délelőttjére, mint az operairodalom egyik legkedveltebb gyermekoperáját, a Pomádé király új ruháját a Müpa hangversenytermében. Az
Milyen problémákat okozhat a család gazdasági élete szempontjából, ha nem vagyunk teljesen egészségesek? Szakértő segítségével vettük sorra, hogy milyen anyagi áldozatokat jelentenek a betegségek, s
Újra felbőgnek a motorok a tököli repülőtéren…
A Green Future 2026 konferencia a HuGBC…
A RIEL EXPO 2026 a sikeres bemutatkozást…








