2026. április 8., szerda - Dénes

Hírfigyelő

Tovább nehezítheti a hazai webshopok, bioboltok és sok más bolt helyzetét egy új törvénymódosítás. Egyre nehezebbé teszi a hazai webáruházak helyzetét a külföldi e-kereskedők előretörése,

Nem értenek egyet a Lánglovagok a tűzvédelmi törvény módosítási javaslataival, például azzal, hogy az éves ismétlődő oktatás általános kötelezettségét eltörlik, majd a belügyminiszter meghatározza, hol

Ma már sok mindent meg lehet venni online, ezért a bevásárlóközpontoknak is folyamatosan meg kell újulniuk közösségi térként, szórakoztató központként vagy éppen sokfunkciós agoraként. Olyan

Nem túlzás azt mondani, hogy új időszámítás kezdődött a hazai autógyártásban azzal, hogy immáron tisztán elektromos négykerekűeket is összeszerelnek a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Ez azonban

A Hiventures kockázati tőkealap-kezelő 170 millió forinttal támogatja az iBar startup vállalkozást, amely a vendéglátóhelyek árukészletének kezelésére fejlesztett mesterséges intelligenciára épülő egyedi mobilapplikációt.

A világjárvány után a rezsiáremelés adta meg a kegyelemdöfést több ezer hazai vállalkozásnak. Az utóbbi egy évben országosan közel 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a

Annak ellenére, hogy a bútorkereskedelem is jelentős visszaeséssel küzd, a MMXH Lakberendezési kft. újabb Mömax és Möbelix áruháznyitásokba kezd Magyarországon. Simonyi András az XXXLutz, a

Fény derült arra, mi épülhet Budaörsön, a Decathon melletti, egyelőre még üres, kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen. Ezen a helyen öt évvel ezelőtt a Bauhaus szeretett

Az egyes országok, földrészek vagy kultúrák gazdasági felemelkedését és megerősödését kiválóan reprezentálják az ingatlanfejlesztések. Nem véletlenül csodálják Amerika nagy üzletközpontjaiban a felhőkarcolókat, majd jöttek a

Az irodapiaci bérlők egészen más igényeket támasztanak már, mint korábban, erre pedig reagálnia kell a szektor szereplőinek. Az elmúlt öt év trendváltozásai leginkább a covid-járványra,

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője