2026. május 18., hétfő - Erik

Versenypiaci hírek

Sok helyen csak nyűg a tűzvédelmi oktatás, de a Lánglovagok elhamarkodottnak látják a könnyítéseket

2023-08-15 733

Nem értenek egyet a Lánglovagok a tűzvédelmi törvény módosítási javaslataival, például azzal, hogy az éves ismétlődő oktatás általános kötelezettségét eltörlik, majd a belügyminiszter meghatározza, hol kell mégis.

Egy munkahely esetében a veszély mértéke nem mérhető a Munka Törvénykönyve szerinti munkavállalók számában, mert számos esetben alkalmaznak megbízási, vállalkozási szerződést, egyéb jogviszonyokat, és az így dolgozó emberek pontosan ugyanolyan veszélyben lehetnek, mint akik munkaviszonyban vesznek részt a munkában az adott helyen – hívja fel a figyelmet a Lánglovagok Egyesület. Aggályosnak tartják azt is, hogy a tűzvédelmi törvény tervezett módosítása szerint, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozva a Tűzvédelmi Szabályzat és a tűzvédelmi oktatás terén is jelentős változásokat kezdeményeznek.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda augusztus 7-én bocsátotta társadalmi egyeztetésre az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezetet. A jogszabálytervezet a Tűzvédelmi Szabályzat készítésére kötelezettek körét jelentősen szűkítené azzal, hogy nem öt, hanem ötven munkavállaló felett tennék kötelezővé. A szabályzó kidolgozása az 50 főnél nagyobb befogadóképességű helyiség megléte esetén maradna, a kereskedelmi szálláshelyeknek pedig csak akkor kellene, ha 10 főnél nagyobb a befogadóképességük.

A módosítással egyúttal bevezetnék a miniszteri rendelettel kiadott általános tűzvédelmi szabályzatot, amit a Tűzvédelmi Szabályzat készítésére nem kötelezett gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek kötelesek megismertetni a munkavállalóikkal, továbbá a munkavégzésben részt vevő családtagjaikkal.

A teljes cikk: Sok helyen csak nyűg a tűzvédelmi oktatás, de a Lánglovagok elhamarkodottnak látják a könnyítéseket

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője