2026. április 9., csütörtök - Erhard

Hírfigyelő

Miközben a használt lakások esetében már elkezdődött az árak mérséklődése az elmúlt egy év során, addig ez nem volt jellemző az újépítésű lakásoknál. Ez is

Az épület alagsorában nagyterületű, biztonságos széfterem is helyet kapott.Szeptember végén nyitotta meg kapuit Budapest 13. kerületében a Hotel Foldana 4 csillagos, 26 szobás szállodája és

A Müpa nem csupán a hazai előadóművészeti élet egyik legfontosabb színtere, de évek óta a zenerajongók otthonainak is állandó szereplője. Online közvetítéseivel, böngészhető médiatárával, lejátszási

Feladat- és humánfókusz egyaránt jellemzi mindkét nem vezetőit, a nők kevésbé figyelnek az életegyensúlyukra, míg a férfivezetők TOP 5 vezetői készsége között megjelent az, hogy

„A tragédia nyilvánvalóan nem a Jó és a Rossz konfliktusában rejlik, hanem a Jó két eltérő típusának ütközésében...” – vallotta Peter Shaffer, akinek Amadeus című

Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó?  Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei

November elején nyitott Magyarország első olyan fotós műterme, ahol azok is felengedhetnek, akik egyébként nem kedvelik, ha fotózzák őket. A Budapest belvárosában található új élmény

A XI. kerületi Kőérberek Arzenál, avagy a volt kamaraerdei repülőtéri laktanya rozsdaövezeti területét megújító Tavirózsa városrészfejlesztési projekt című pályamunka nyerte a legnagyobb ingatlanfejlesztőket tömörítő szervezet,

Nyitottak a magyarok a digitális fizetési lehetőségekre, de még mindig a készpénz a megszokott fizetési mód. A Mastercard közkapcsolati igazgatója elmondta, az utóbbi néhány év

Szépségápolás, bőrápolás, anti-aging és cégépítés – női és férfi oldalon. Az Erős KKV vendége: Harangvölgyi Anna, a Harangvölgyi kozmetikai márka alapítója, anti-aging specialista, aki a

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője