2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Archívum

Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban

2023-11-21 350

Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó?  Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában?  Milyen az, amikor a Forte Társulat beköltözik Pécselyre és a színház a Balaton-felvidéki falu életébe szövődik? November 24-én este a Capa Központban ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk. Egy rendhagyó találkozás keretében Bukta Imre Kossuth-díjas képzőművész Horváth Csaba rendezővel és Vikman Pállal, az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjével fog beszélgetni. Kortárs fotográfusok osztják meg, milyen volt a kultúra születését nyomon követni, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter pedig a fotósorozatokhoz készült műveiket olvassák fel Vázsonyi János improvizációs kíséretével. Az ingyenes eseményen egy borkostoló keretében a kortárs művészeteknek otthont adó helyszínek vendégszeretetéből is ízelítőt kaphatunk.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjának egyik célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és a helyieket. A régiós kezdeményezések közül kiemelkedett a Kultháló VEB2023 projekt, ami 11 bakonyi és Balaton-felvidéki bázison a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt emelte fókuszba. Helyi alkotókhoz vagy közösségekhez a kortárs művészet jól ismert szereplői érkeztek vendégségbe, hogy közösen valami újat hozzanak létre. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs, Oláh Gergely Máté – vállalkozott arra, hogy fényképezőgéppel a kezükben nyomon követik ezeket a találkozásokat, és megpróbálják tetten érni és megmutatni azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik.

November 24-én a Capa Központ Rendezvénytermében a Közös többszörös - Tapasztalatok a Bakony-Balaton művészeti életéből című eseményen művészek, fotósok és a program szervezői osztják meg egymással és a közönséggel tapasztalataikat, betekintést adva a máskor rejtett pillanatokba. Bukta Imre Kossuth-díjas festőművész, Horváth Csaba a Forte Társulat alapítója és művészeti vezetőjének, valamint Vikman Pál az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjének beszélgetése, valamint felolvasások, zenei improvizáció és borkostoló hívja közös gondolkodásra a közönséget.

Részletes program: 2024. november 24. 18 órától

  • Köszöntő: Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója
  • Megnyitó: Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt. vezérigazgatója
  • Ismeretlen régió. A Kultháló bázisok szellemiségéről - Mike Friderika, a VEB 2023
  • Programfejlesztésért felelős igazgatója, Nagy Krisztián a VEB 2023 projektmenedzsere
  • Műhelymunkák fotós szemmel: Horváth Katalin Fanni, Oláh Gergely Mátéfotográfusok

● A művészet hívása / a meghívás művészete

  • Bukta Imre, Kossuth-díjas festőművész, Vöröstó
  • Horváth Csaba, rendező, a Forte Társulat alapítója és művészeti vezetője, Pécsely
  • Vikman Pál - Orlando Énekegyüttes, kórusvezető, Bakonybél

● Töredékes párbeszéd: Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter

felolvasása / Vázsonyi János zenéje

● Félig tele. Borkóstoló: Skizo Pincészet

Moderátor: Winkler Nóra

További információ: https://capacenter.hu/esemenyek/kozos-tobbszoros-tapasztalatok-a-bakony-balaton-muveszeti-eletebol/

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője