2026. április 8., szerda - Dénes

Hírfigyelő

A Csángó Bál egy egész estés – tizenkét óra hosszát tartó -, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat, a csángómagyarok budapesti fesztiválja. A rendezvény

A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny fesztiválja Magyarországon.

Elon Musk Neuralink startupja  2021-ben bejelentette, hogy eszközükkel képessé tettek egy sertést arra, hogy irányítson egy videojátékot. A technológia fejlesztés alatt áll, vannak sikeres kísérletek,

Már Magyarországon is elérhető az épületek energiahatékonyságának növelését garantáló nanotechnológiás hőszigetelő megoldás. Az építőiparban egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek egy lépésben teremtik

Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy

Számos ország kínál bizonyos feltételek vállalása mellett vízumot, illetve tartózkodási engedélyt a tehetős EU-n kívüli befektetőknek. Ezt sok helyen csak „golden visa”, avagy „aranyvízum” megnevezéssel

2023-ban 30 százalékkal bővült a budapesti Airbnb-kapacitás, ennek hatására a piac a túlkínálat jeleit mutatja. Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének (MAKE) elnöke, az Apartmantanácsadás.hu

A hongkongi bíróság hétfőn elrendelte az Evergrande felszámolását, amely nem tudott megegyezni hitelezőivel az adósságállomány átütemezéséről. Már 2023 nyarán az Evergrande teljes adóssága meghaladta a

Tavaly meglehetősen ellentmondásos évet zárt az építőipar az ingatlanpiaccal együtt, hiszen 2023 a stagnálás éve volt, ahol mindenki lassított egy kicsit, erőt gyűjtött az újabb

A kereskedelmi, fejlesztési volumen viszonylag alacsony maradt 2023-ban a magyar ingatlanpiacon, 2 %-os növekedést produkált az előző év azonos időszakához képest, amely azonban az infláció

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője