2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Hírfigyelő

Budapest a Hungexpo új és megújult létesítményeivel, valamint versenyképes city support csomagokkal csábíthatja magához a megrendelőket.

A vezetői motiváció egyik eszköze maga a vezető. Képzettségétől, önismeretétől függően alkalmazza a természetes veleszületett vagy a tanult, fejlesztett vezetési stílusát. A vezetői önismeret alapköve

Az Orbán-kormány döntése szerint a négymilliomodik oltás után várható újabb nyitást követően a belépési jogosultság a védettségi igazolvány bemutatásával történik, annak ellenőrzése pedig a beoltottak

A lelki egészségünkre nem csak most, ebben a különösen nehéz időszakban érdemes odafigyelni, hanem mindig egyensúlyban kéne tartani. De hogyan? Ehhez ad segítséget a június

Továbbra is tart az ipari és logisztikai szektor erős lendülete, miközben a nagy léptékű irodai tranzakciók nagyságrendei csökkentek az európai befektetésekben, ahogy megannyi országban a

A Volkswagen ID.4 lett a Világ Év Autója, de nyert díjat Porsche, Mercedes, Honda és Land Rover is

Pénteken érhetjük el a 3,5 millió beoltottat, közel a cél, hogy ugyanannyi munkahely legyen, mint a járvány előtt volt, a baloldal hagyjon fel az oltásellenességgel

Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira.

Sok év folytonos utazása után végre otthon pihenhetett egy évet - Kemény Dénes a koronavírus okozta nehéz helyzetben is meglátta a jót. A szövetségi kapitányként

Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője