2025. december 23., kedd - Viktória

Hírfigyelő

Már csak néhány nap választ el bennünket a 21. Hifi Show kiállítás kapunyitásától, ami korábbi helyén a Váci úton, az újjáépített a Crowne Plaza Hotelben

Az Ikarus gyár nyolcvan autóbusza – köztük számos oldtimer jármű és ritkaság – mutatkozik be 2022. október 1-2-án az Aeroparkban a IV. Ferihegyi Ikarus Találkozón.

Ismét megrendezésre kerül a Pécsi Cégek Éjszakája, mely lehetővé teszi, hogy a helyi vállalkozásokkal, azok vezetőivel, képviselőivel ismerkedhessen, vagy akár munkát is találhasson bárki október

Az európai mobilitás hetén, az autómentes naphoz kapcsolódva, az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek. Az ország legnagyobb és leghosszabb

Miért érdemes ellátogatni szeptember 16-18-án a Vasúttürténeti parkba?

Nemrég jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől, de a Szeged International Airshow látványos programsorozatában azért láthatjuk a világ legeredményesebb vitorlázó műrepülőjét, Tóth Ferencet. Az ország

Míg 2019-ben az UNION Biztosító átlagosan körülbelül 150 ezer forintot fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt, addig az idei szezonban már

A magyar méz évtizedek óta egyet jelent földünk legjavával. Magyarország mára az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelő országa lett és a magyar méz hírneve idén

Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázatára 2022. október 15-ig lehet jelentkezni. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén 21. alkalommal hirdeti meg a

Szeptember 29-én nyit időkaput a Brain Bar, Európa legnagyobb jövőfesztiválja. A résztvevők idén együtt fesztiválozhatnak többek között a TikTok, a Vice UK és a LEGO

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője