2025. december 23., kedd - Viktória

Hírfigyelő

Ha egyszer már regisztráltunk valamelyik közösségi oldalra, akkor olyan mély digitális nyomot hagytunk magunk után, amit a fiókunk megszüntetésével már nem lehet eltörölni. A szájtok

nyilakAz év kiugró emelkedéssel indult: a kereslet jelentősen erősödött az eladó és a kiadó

2018-ban telt házzal rendeztük meg a Digital Masters digitális marketing akadémia első évfolyamát, amelyet a Magyar Marketing Szövetség a POSITIVE by Hinora Group-al azzal a

Néha váratlan dolgokat produkálnak a magyar vásárlók. Amikor megkérdeztük a zöldség-gyümölcs nagykereskedői piac egyik vezető szereplőjét arról, hogy tapasztalata szerint az utóbbi pár

osztrakHatalmas ütemben erősödött a hazai vállalkozások érdeklődése az osztrák piac iránt. Magas életszínvonal, igényes fogyasztók,

Habár egyelőre még csak ott tartunk, hogy a Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzést hirdetett a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításának tervei kapcsán, érdemes átgondolni,

Ugyan a végleges formatervek még nem látszanak, de a repülőtér vasútállomásának helyszíne és a hármas terminál tervezett alakja is kivehető a nyilvánosságra hozott grafikákon.Miután néhány

hazakA realista.hu megkérdezte a hazai kereskedelmi ingatlanpiac legfontosabb szereplőit, hogy mire számítanak az idei

protechAmikor egy új iparág elindul, számos bizonytalanság merül fel azzal kapcsolatban, hogy hol is

Látványos gálaműsor keretében díjazták a legérdekesebb magyar innovációkat Budapesten. A rendezvényen a gazdaságpolitika és a tudományos élet szereplői is képviseltették magukat, az esemény

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője