2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

A cipőipari termék tulajdonjogával rendelkező magyar Bar&Co Europe Kft. 10 millió eurót meghaladó értékû beruházást hajt végre
ImageAkár 25-30%-kal is csökkenhet idén a céges rendezvények száma, és a költségvetésükön is érződik az
Két százalékkal mérséklődtek a Magyar Telekom első negyedéves bevételei 2008 azonos időszakához képest. Az ok: a vezetékes
Barack Obama tervei között szerepel a gazdaság kifehérítése. Ennek egyik lépése a bevételüket kimenekítő cégek megszorongatása. Az
A Hankook rácalmási üzemében készülő gumiabroncsokkal látják el a gyárban mostantól a Volkswagen Transporter, Caravelle, Multivan
A válság ellenére növeli bevételét és eredményét az informatikai piacon érdekelt KÜRT Zrt. A társaság az idén
Negyven millió eurót, vagyis 12 milliárd forintot fektet be az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a
A Nagykörúton belül is kezdik megvetni a lábukat a legnagyobb hipermarketláncok, közülük most a Tesco nyit
Bizalmas adatok megszerzése, illetve bankszámlák lecsapolása – elsősorban ez a kémprogramok fejlesztőinek a célja, akik az idei
Napokon belül ismét megkezdődhet a termelés a szobi szörpüzemben, miután a felszámolásra jutott gyárat megvette egy

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

More details
CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

More details
Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője