2026. június 14., vasárnap - Vazul

Tarol a Tesco

June 16, 2009
Megugrott az áruházlánc forgalma az év első negyedében. A jó eredmények ellenére a legnagyobb brit üzletlánc pénzügyi igazgatója
Az Országos Egészségpénztár (OEP) törölte két, a munkaerő-kölcsönző Trenkwalder Kft. alkalmazásában álló dolgozó biztosítási jogviszonyát. Megállapította, hogy
A Kapuvári Hús Zrt. is jelentkezik a kormány által június elején elindított, kifejezetten az élelmiszer-feldolgozó cégek számára
Akár egymilliárd forint kárt is okozhattak azok a csalók, akik gyümölcsöt és zöldséget árusító spanyol, holland, belga,
A kormány augusztustól induló kríziskezelő programjának első szakaszában 30-50 ezer ember kaphat pénzügyi támogatást. A kérelmek első
Újabb értékes szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azzal a céggel, amely az utóbbi hat évben 4,6 milliárd forintnyi
A digitális átállás nyomán felszabaduló frekvenciák egy részének uniós szinten összehangolt felhasználását szorgalmazza az Európai Spektrumszabályozó Csoport
Az ügyfelek adatainak megszerzésére irányuló adathalász-támadás érte az MKB Bankot. A hitelintézetnél tudnak a csalárd kísérletről, és
Nem hagyta érintetlenül a válság az üzleti hír- és adatszolgáltatókat sem, a hirdetési költések visszaesése miatt lépéskényszerbe
Rendkívüli felmondással élt Martfûn a Tisza Cipő Zrt. tulajdonában lévő Tisza Cipőgyártó Kft. 102 dolgozójából 85 főt
1. oldal / 11

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője