2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - kedd, 05 november 2024

Egyedi pop-up kiállítás valósult meg a WING által fejlesztett Liget Centerben: a cégcsoport az Art is Business-szel, valamint a Paradigma Ariadné építészirodával közösen „Modernizmus darabokban”

2024. III. negyedévben 2682 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; az első három negyedévben 19 százalékos volt az éves szintű visszaesés.

Az Auchan jelentős átszervezést jelentett be Franciaországban, amely magában foglalja a munkahelyek csökkentését, üzletek bezárását és a házhozszállítási üzletág megszüntetését. A veszteséges francia élelmiszer-kiskereskedő lépései

A digitális transzformáció ma már nem csupán egy zsebből előrántott buzzword: szektorokon átívelő módon érinti a vállalati élet mindennapi működését. Gyakorlatilag minden cég szektortól függetlenül lépéskényszerbe került: aki nem

Budapest utcáin új sebességmérő készülékek figyelik a gyorshajtókat október 30-tól. Az első napok eredményei döbbenetesek: több mint tízezer szabályszegőt kaptak lencsevégre. Október végén huszonhat új,

Közel 900 ezer vállalkozás működik ma Magyarországon, amelyek nagy része mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül. A kkv-k adják tehát a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét,

Három évtizede jelent meg a hazai jogban a termékfelelősség intézménye, amely alapján a gyártót a hibás terméke által okozott kárért az általánosnál szigorúbb felelősség terheli

Decemberben visszatérünk a Ligetbe egy Mikulás-napi közös falkasétára, amelyre várunk mindenkit, aki szeretné átélni az igazi falkaélményt, és több száz kutyával együtt sétálni! A legviccesebb,

Az IT biztonság területe fontos átalakuláson megy keresztül, a piaci szereplőknek folyamatosan figyelniük kell az újabb fenyegetésekre, és az ezekre adható védelmi válaszokra.

2024. november 15-én délután 17 órakor kitárjuk a kapukat, hogy elindítsuk a 2024/25-ös korcsolyaszezont. Az előző évekhez képest idén korábban léphetünk a jégre, ha az

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« November 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője