2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

lyen lesz a belváros legújabb szállodája

2020-01-16 300
A budapesti Szervita téren, az egykori Távbeszélő Központ helyén valósul meg a Biggeorge Property beruházásában az Emerald Residence apartmanház és boutique hotel. Ennek belsőépítészeti terveit mutatta most be az este’r partners iroda.

Az épület egykor a Belvárosi Távbeszélő Központnak adott helyet, amely a Szent Anna templomhoz épített Szervita kolostor helyére épült az 1970-es években. A mostani fejlesztés során az épület mellett megújul a templom környezete is. Az épületegyüttes mind a Szervita tér, mind a Városház utca felől megnyílik majd a járókelők számára a belső passzázzsal, lehetővé téve a Szent Anna templom körbejárhatóságát. A képeken megnézhetjük, milyenek lesznek a szálloda hotelszobái, az étterem, a lobby és más közösségi terek.

A hotel mellett lakások is épülnek, melyek esetében a hotel arra is lehetőséget ad, hogy a lakástulajdonosok a hotel által kínált szolgáltatásokat (étkezés, takarítás, fitnesz központ, mosoda) is igénybe vegyék.

A Budapest Lakáspiaci Riport tavaly novemberi adatai alapján az akkor még elérhető lakások négyzetméterára 2,1-2,7 millió forint között szóródott. Korábban írtunk róla, hogy a lakások vásárlói között magyar és külföldi vevők egyaránt vannak, akik sok esetben befektetési céllal vásároltak lakást az épületben. Ehhez kapcsolódva, az új hotel üzemeltetőjével kötött megállapodás értelmében a szálloda visszabérelheti a megvásárolt lakást, ha erre igényt tart a tulajdonos.

Képgaléria >>

Forrás: www.portfolio.hu 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője