2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A Kapuvári Hús Zrt. is jelentkezik a kormány által június elején elindított, kifejezetten az élelmiszer-feldolgozó cégek számára összeállított 30 milliárd forintos bankgarancia-programjára. A megpályázandó hitel…
A legnagyobb magyarországi diákmunka-szervező cégek adatai szerint a gazdasági és pénzügyi válság miatt az idén nyáron a korábbi évekhez képest mintegy 35-40 százalékkal kevesebb fiatal…
Hét közép-európai országban tizenegy sörgyárától válik meg a belga-brazil Inbev, köztük a Borsodi Sörgyártól is – írja hétfői számában a Népszabadság. Az Inbev tavaly vásárolta…
Eddig is számos gonddal, bajjal küszködtek a magyar tulajdonú cégek, a válság azonban némelyiküket pillanatok alatt a szakadék szélére sodorta. Nehezített szakasz: már a pénzcsapok…
Túlélte a második világháborút és a rendszerváltást, a gazdasági válságot azonban már nem sikerül átvészelnie a csepeli Mirelite-nek, amely Magyarországon elsőként kezdett gyorsfagyasztott termékek gyártásába.…
Akár sztrájkot is hirdetne az APEH szakszervezete, ha a kormány elvenné a hivatalnokok jutalmát. A prémiumról a vámhatóságnál sem hajlandók lemondani, az érdekképviselet itt is…
A Tesco vezérigazgatójának fizetése 608 ezer dollárral csökkent a 2008-as üzleti évben, miután az USA-ban érdekelt Fresh & Easy bolthálózat nem hozta az kitûzött célokat.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője