2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Cégbedöntés pénzmosásra: 300 milliós csalás

2011-05-16 1619

Hiába hatályos évek óta a szabály, amely eltiltja a cégbedöntőket az új társaságok alapításától vagy vezetésétől. Egy debreceni csalókból hálózat összesen 300 millió forintnyi elcsalt pénzt próbált tisztára mosni, miközben havi rendszerességgel döntöttek be és alapítottak cégeket.

Értelmetlen az a néhány évvel ezelőtt hatályba lépett törvény, amely eltiltja a cégalapítástól és cégvezetéstől azokat, akik felszámolásba vittek társaságokat. Maga a rendelkezés is rossz, ezen túlmenően azonban az eljárási szabályokat is könnyedén kijátszhatják a rutinosabb csalók - olvasható a Napi Gazdaság írásában.

Jó példája ennek az a debreceni pénzmosoda és csalóüzem, amelyet a napokban fülelt le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV).  Az egymással rokoni és baráti kapcsolatban álló elkövetők több társaságot is alapítottak,  majd pénzügyi trükkökkel − egymásnak adtak megbízásokat, jelentős összegeket utalgattak egymásnak ide-oda −, papíron komoly bevételt és forgalmat feltüntetve hiteleket vettek fel bankoktól.

Forrás: index.hu - napi.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője