2026. június 14., vasárnap - Vazul

Feljelentés: ferde szemmel nézik a sanghaji magyar pavilont

2010-11-05 2335
Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a sanghaji világkiállítás magyar pavilonja körüli ügyben hûtlen kezelés és más bûncselekmények alapos gyanúja miatt - jelentette be az elszámoltatási kormánybiztosi posztról távozó Papcsák Ferenc.

A pavilon ügyében a Kehi júliusban indított vizsgálatot, miután felmerült a gyanúja annak, hogy a sanghaji Világkiállítás magyar részvételével kapcsolatban előnytelen szerződéseket kötött az akkori kormányzat.

Augusztusban figyelmeztető sztrájkot tartott a sanghaji világkiállítás magyar pavilonját üzemeltető egyik kínai cég, mert nem kapták meg a pénzüket. A pavilont üzemeltető vállalkozás állítása szerint azért nem tud fizetni, mert a kormány nem utalta át a fenntartáshoz szükséges több százmillió forintot. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akkor azt közölte: a világkiállítás magyar pavilonjának üzemeltetéséhez és a programok megvalósításához szükséges minden jogos és arányos költséget kifizet. Szeptemberben a sanhgaji pavilon dolgozóiis tüntettek, mert sem fizetést, sem napidíjat nem kaptak az elvégzett munkájukért.

Részletek az Index.hu-n >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője