2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Lebukott egy számlagyáros bûnbanda

2010-02-15 1945
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bûnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Február 3-án a vámosok harmincöt helyen tartottak egy időben házkutatást Budapesten, Pest és Veszprém megyében. Számlákat, pénztári bizonylatokat és egyéb okmányokat foglaltak le. A kibocsátott számlák összértéke meghaladja a 3 milliárd forint, amellyel 658 millió forintos adóhiányt okoztak - számolt be a parancsnok. A bûnszervezet irányítása egy személy kezében összpontosult, akit a nyomozók őrizetbe vettek, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - mondta.

Szilágyi Roland, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hatóságának parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: a mintegy 1500 számlát egy "Számlagyár" nevû programmal állították elő és ezek építőipari tevékenységről, szabás-varrásról, értékesítésről szóltak. A cégekhez egy APEH-feljelentés által jutottak el. Több olyan cég is szerepelt a számlákon, amelyek ellen felszámolás volt érvényben, vagy nem is léteztek. Hozzátette: az adócsalók nagy része banki pénzmozgással próbálja lefedni adókötelezettségét, itt azonban ilyen nem volt. Bevételi pénztárviszonylatokat és készpénzfizetési számlákat állítottak ki. Elmondta azt is: a nyomozás későbbi szakaszában az érintett cégek száma még növekedhet és az üggyel kapcsolatban több más bûncselekmény is felmerülhet, ezt jelenleg is vizsgálják.

 

(Forrás: www.hvg.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője