2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Vádalku készül? Tovább dagad a BKV botrány

2010-02-04 2105
Újabb kihallgatások, őrizetbe vételek. A rendőrség a BKV kommunikációs szerződéseit vizsgálta, egyúttal a gyanúsítottak lakásán és a BKV egyik irodájában tartott házkutatást. A nyomozóhatóság szerdán letartóztatta a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató...
...helyettesét R. Miklóst és Z. Tibor egykori főosztályvezetőt vagyonkezelési kötelezettség megszegésének gyanújával. A délelőtt folyamán gyanúsítottként hallgatták ki M. Lászlót, akit bûnsegédként elkövetett hûtlen kezeléssel vádolnak. Szintén gyanúsítottként hallgatták ki T. Györgyöt az igazgatóság egykori elnökét, és M. Ernő igazgatósági tagot is.

Õrizetben a volt informatikai igazgató

Szerdán elfogták a rendőrök a BKV volt informatikai igazgatóját is. A férfi Szegeden bujkált, szerdán a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság nyomozói és a Sólyom bevetési alosztály rendőrei fogták el. A volt informatikai igazgatót vesztegetéssel gyanúsítják. Csaknem két hónapja bujkált, előbb országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki ellene. Õrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

A nyomozók ismételten kihallgatták H. Évát, aki felbujtóként 12 szerződéssel mintegy 81 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Vádalku?

Kedden, H. Éva egykori főnöke, a képviselőjelöltségéről lemondott Hagyó Miklós a vádakkal kapcsolatban azt mondta: nincs takargatni valója. Sajtóhírek szerint a közlekedési vállalat korábbi vezérigazgató helyettese, Balogh Zsolt szerint azonban van: Balogh ezzel kapcsolatban a nyomozóhatóságokkal egyeztet. Ügyvédje, Bárándy György nem erősítette meg, hogy Balogh terhelő vallomást tenne Hagyóra. „Azt nem tudom megerősíteni, hogy Hagyó Miklós rovására, csak azt, hogy van egy ilyen vádalku” – nyilatkozta Bárándy.

A 12. kerületi szocialisták hétfőn dönthetnek Hagyó utódjáról, sajtóhírek szerint a Pénzügyminisztérium államtitkárát, Katona Tamást indítanák a kerületben. A szocialisták szerint a visszalépett Hagyó Miklós felelősen cselekedett. „Helyesen mérte fel a helyzetét, és ez egy kampányban különösen fontos. Õ is azt emelte ki, hogy nem akarja terhelni a kampányt, szerintem ez így volt korrekt” – nyilatkozott Mesterházy Attila, szocialista miniszterelnök-jelölt.

A Fidesz viszont kritikusan reagált Katona jelölésére: „Bebizonyosodott, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc emberei kapnak lehetőséget, akiknek egyéként nem lenne helyük már a közéletben.” – jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője. Később hozzátette: a BKV botrány szálai elérhetnek akár a főpolgármesterig is.
 
 
Forrás: www.atv.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője