2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Hackerek törték fel a klímakutató központ szerverét

2009-11-23 1300
Számítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, vitát idézve elő arról, eltúlozzák-e a szakemberek a globális felmelegedés veszélyét.
A Kelet-angliai Egyetem a hét végén jelentette be, hogy hackerek törtek be a klímakutató intézetének számítógépes rendszerébe és adatokat loptak el. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot, ám azt még nem tudták megállapítani, hogy az interneten megjelentetett információk közül mi a valódi és mi nem.

A héten történt behatolás nyomán a brit és amerikai kutatók között több mint egy évtizede folyó levelezésből ezer e-mailt és háromezer dokumentumot tettek fel a világhálóra. A klímaváltozást megkérdőjelezők és bloggerek az információkból azt a véleményt szûrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát. Azt állítják, hogy a dokumentumok olyan bizonyítékot tartalmaznak, amely szerint néhány kutató megpróbálta manipulálni az adatokat.

A számítógépes támadást a klímakutató ellen alig néhány héttel a december 7-én kezdődő koppenhágai klímacsúcs előtt hajtották végre, ahol 192 ország képviselői próbálnak majd egyezségre jutni a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodásról.

Az egyik nyilvánossgára hozott elektronikus levélben Phil Jones, a központ igazgatója a múlt század klímastatisztikáinak grafikáiról ír kollégáinak. Hivatkozik egy kutató által használt technikára, amellyel leplezni lehet a csökkenést a globális hőmérséklet közelmúltbeli alakulásában. Néhány bizonyíték arra utal ugyanis, hogy leállt a globális hőmérsékletnövekedés 1960 óta. Ez azonban ellentmond más adatoknak arról, amelyek a növekedést támasztják alá.
 
 
(Forrás: www.origo.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője