2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Veszélynek vannak kitéve a gyerekek az interneten

2009-09-29 986
A tizenévesek szinte mindegyikét érte már támadás az interneten, kapott már kéretlen ajánlatot, és adta meg adatait - mondta az InfoRádióban Kósa Éva pszichológus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kiemelte: a gyerekek kezdenek kiábrándulni a médiából.
Az internet a szellemi szabadság- és tudásforrás mellett hamis kép készítését teszi lehetővé, erre pedig nincsenek felvértezve a gyerekek - mondta az InfoRádió Aréna címû mûsorában Kósa Éva pszichológus.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kifejtette: a chat vagy közösségi oldalakon a gyerekek képet adnak magukról, és közben azt feltételezik, hogy a másikról kapott kép is valós. Az ilyen oldalakon hamis identitást lehet közölni, ami amellett, hogy megtévesztő, alkalmas arra, hogy rossz szándékú emberek a gyerekek közelébe férkőzzenek - tette hozzá.

A pszichológus kiemelte: egy, az online veszélyeztetettséget vizsgáló uniós kutatásból az derült ki, hogy a tizenévesek szinte mindegyike észlelt már támadást, kapott kéretlen ajánlatot, és adta meg személyes adatát.

A jóhiszemûséget kell korlátok közé szorítani, ami nehéz, hiszen egyrészt fontos, hogy a gyerekek higgyenek a felnőtt világban, ám közben legyenek óvatosak - vélekedett Kósa Éva. Hozzátette: a média hitele csökken, már kezdenek kiábrándulni a gyerekek.
 
 
(Forrás: www.inforadio.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője