2025. augusztus 20., szerda - István

Egyre több bankautomatát törnek fel

2009-09-09 872
Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) azt közölte, hogy az egész kontinensen drámai mértékben emelkedett a bankautomatákból (ATM-ek) való lopás. Az ENISA szakértői a 2007-es év adataihoz hasonlították a tavalyi esztendő tapasztalatait és megállapították, hogy a bankautomatákat érintő lopások száma 149 százalékkal nőtt.
A szakemberek szerint az okok között szerepel, hogy a korábbinál több pénzkiadó berendezés mûködik a kontinensen, másrészt a bûnözők is egyre kifinomultabb módszereket dolgoznak ki ezek feltörésére. Az ENISA tanulmánya szerint tavaly a bankautomatákkal kapcsolatos bûncselekmények által okozott kár elérte a közel 500 millió eurót.

Az elkövetők által a leggyakrabban alkalmazott módszerek közé tartozik a váll feletti kémlelés, hogy így lessék ki a PIN-kódot, valamint az úgynevezett skimming eljárás. Ennél egy egyszerû kamerát szerelnek fel a bankautomata közvetlen közelében, valamint egy az eredetire nagyon hasonlító billentyûzetet alkalmaznak. De az is előfordul, hogy az egész bankautomatát lemásolják és ezt a készüléket állítják fel egy új helyen. Az ENISA tudomása szerint 2008-ban egész Európában összesen 10 300 skimming-esetet követtek el. A valódi esetek száma azonban ennél jóval több is lehet.

Szintén gyakori módszer, hogy a bankkártyát lemásolják, vagy ha az az automatában marad később a szerelőnek álcázott bûnözők veszik ki. Sőt, képesek arra is, hogy a függőben maradt tranzakciókat befejezzék és így vegyenek fel különböző összegeket. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a szervezett bandák előszeretettel törik fel a bankok és más pénzintézetek számítógépes rendszereit, valamint honlapjait és onnan szerzik meg az ügyfelek PIN-kódjait és folyószámla-adatait.

A hazánkban is népszerû bankautomata-lopások száma szintén nőtt. Ilyenkor egyszerûen kiszakítják a helyéről a berendezést, robbanóanyaggal feltörik a borítást, de gyakran használnak körfûrészeket és fúrógépeket is. "Az ATM-ek vonzó célpontok a bûnözők számára, mivel banki adatokat tartalmaznak, a bankkártyákkal ugyanakkor hozzáférhetnek az ügyfelek folyószámláihoz. Az első védelmi vonalat az jelentheti, hogy az emberek egyszerû elővigyázatossági intézkedéseket hoznak, például megpróbálják elrejteni a PIN-kódjuk bevitelét. Túl sokáig a technikai megoldásokban bíztunk, hogy így maximalizáljuk a védelmet, pedig a legtöbb bûncselekmény az emberek hibáinak kihasználásán alapul" - jegyezte meg Andrea Pirotti, az ENISA igazgatója.

Az ENISA munkatársai azt ajánlják, hogy célszerû nem közvetlenül a bankautomatákhoz menni és a bankoknak a készülékeket mindig jól megvilágított helyen kell(ene) elhelyezniük. Nem árt arra is odafigyelni, hogy nincsenek-e gyanús kiegészítők elhelyezve az automata mellett. Az online banki tranzakcióknál pedig alapvető egy rendszeresen frissített biztonsági program használata. A bûnözők leleményességére jellemző példa, hogy 2006-ban egy olyan férfit ítéltek börtönre, aki MP3-lejátszóval törte fel az ATM-eket.
 
(Forrás: www.sg.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője