Nyomtatás

Csalással próbáltak 140 milliós hitelt felvenni

2009-08-28 952
Csalás miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya három férfi ellen, akik csalással próbáltak 140 millió forint hitelt felvenni nagy mennyiségû gabonaárura – közölte csütörtökön a rendőrség.
A 40, a 47 és a 34 éves férfiak júliusban próbáltak hozzájutni a hitelhez. A banki hitelkérelmükhöz csatolt dokumentumokból azonban kiderült, hogy a közraktárba helyezett áruról kiadott közraktári jegy, valamint a közraktárba vételhez szükséges vetőmag-minősítési bizonyítvány mennyiségi adatai eltérnek.

A további ellenőrzések során a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak olyan vetőmagot helyeztek el a közraktárban, mely a vetőmag-minősítési bizonyítványon szereplő minőségnek nem felelt meg, valamint a szakértői vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a zsákok lezárására használt függőcímke is meg volt hamisítva. A gyanúsítottakat még augusztus 3-án, a főváros területén fogták el a nyomozók, akiket azóta előzetes letartóztatásba helyeztek.
 
 
(Forrás: www.mno.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó elemek

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság