A hirtelen nagy felbuzdulást részben a közvélemény érthető felhördülése magyarázhatja, hiszen józan ésszel felfoghatatlan, hogyan engedheti meg magának a folyamatos pénzügyi problémákkal küszködő és erre hivatkozva egyre gyengébb szolgáltatásokat nyújtó és egyszerû dolgozók százait elbocsátó vállalat a gátlástalan pénzszórást. A fő ok azonban mégsem ez, hanem az a buzgó igyekezet, hogy elhitessék az emberekkel: az ügy az illetékeseket is meglepte, a több mint nagyvonalú munkaszerződésekről és végkielégítésekről semmit sem tudtak, egyedi esetekről és a régi vezetők hibáiról van szó.

A valóság azonban teljesen más. Hírforrásaink alapján túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a BKV-nál nyilvánosságra került szerződéskötési gyakorlat nem kivételnek, hanem általánosnak tekinthető az állami és önkormányzati vállalatoknál, és nem csupán egy-két éve, hanem hosszú idő óta. Szinte mindenhol jellemző az, hogy a viszonylag mérsékelt, de így is többnyire milliós nagyságrendû vezetői havi alapfizetéseket a versenyszférában megszokottnál jóval nagyobb, általában 80-150 százalékos, lényegében fix prémiummal egészítik ki. Az esetleges elbocsátások esetére horribilis juttatásokat kötnek ki, részben felmondási idő, részben végkielégítés, részben más tétel, például titoktartási kötelezettség formájában. Ez utóbbi egy magáncégnél még érthető lenne, egy közpénzekből gazdálkodó, tehát elvileg nyilvánosságra kötelezett vállalatnál azonban nem értelmezhető másként, mint ürügyként arra, hogy még több pénzt fizethessenek ki.

Összességében tehát az érintett cégek többségénél a fontosabb vezetők még viszonylag rövid munkaviszonnyal együtt is általában 12-24 havi jövedelemnek megfelelő juttatásra számíthatnak, ha meg akarnak szabadulni tőlük. A munkahely elvesztésével járó kockázatuk így minimális, a rendkívüli felmondás ugyanis nagyon ritka, mert az erre okot adó kirívó mulasztás nehezen bizonyítható. Egyre több főnök helyzetét az is erősíti, hogy határozott idejû, több éves munkaszerződést kötnek velük, ha pedig azt a cég felmondja, az egész időre járó jövedelmet ki kell fizetnie. Képzeljük el, mennyiben emeli a munkamorált az, hogy az érintett tudja: ha ad absurdum nem csinál az égvilágon semmit, csak arra figyel, nagyot ne hibázzon, akkor is maradéktalanul a pénzéhez jut. Nem véletlen, hogy magáncégek ilyen szerződést csak kivételes esetben, jól körülírt feltételek és feladatkör mellett kötnek.

A BKV-nál nem történt más, minthogy a megszokott és mindeddig hallgatólagosan elfogadott gyakorlat szerint jártak el, és kifizették a munkaszerződések alapján a távozó vezetőknek jogosan járó pénzeket. Az sem kirívó, hogy valakit az elbocsátása után tovább foglalkoztatnak, erre számos más állami cégnél is találhatnánk példát. A furcsa inkább az, hogy az ügyészség is nyomozást kezdeményezett hûtlen kezelés "megalapozott gyanújával", négy fideszes honatya feljelentése alapján. A különös nem maga az eljárás ténye, hanem az, hogy miért csak most és miért csak a BKV-nál? A fentiek ismeretében ugyanis tulajdonképpen szinte bármelyik állami vagy önkormányzati cégnél indulhatna hasonló nyomozás, csak egy feljelentés kellene. A BKV ügye akár lavinát is indíthatna el és sok más vállalatot érinthetne, teljes mélységében kivizsgálva a vezetői szerződések rendszerét.

Ettől aligha kell tartanunk, annál az egyszerû oknál fogva, hogy ebben a politikai elit egyetlen oldala sem érdekelt. Az állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok jó terepei a holdudvarok elhelyezésének, a közvetlen és közvetett haszonszerzésnek, s ezt továbbra sem akarják veszélyeztetni. Az irányelv az, hogy a felelős pozíciókba bizalmi emberek üljenek, akik megteszik azt, amit elvárnak tőlük, ezért viszont meg kell fizetni őket. Ez természetesen nem mindenkire vonatkozik, mert azért szakemberekre is szükség van, hogy a dolgok mûködhessenek. Mindez párthovatartozástól függetlenül zajlik, mindenki benne van, aki teheti: ne feledjük, hogy a legtöbb helyen a vezető testületekben kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt ülnek, az ügyekről tehát mindenki tudhat.

Árulkodó momentum volt a BKV-s végkielégítéseket keményen bíráló, a Fidesz által delegált FB-tag megjegyzése, miszerint a munkaszerződésekhez a testület minden tagja jogállásánál fogva hozzáférhetett, de nem volt rájuk kíváncsi eddig senki. Na és ő? Évek óta ott ül az FB-ben, kapja a tiszteletdíjat, a törvény szerint ő is felelős a cég jogszerû gazdálkodásáért, mégsem érdekelték őt sem a vezetők alkalmazási feltételei? Most viszont hirtelen rádöbbent, mit is kellene tennie és vizsgálatokat követel /ahogy hozzá hasonlóan mások is/.

A korábban leírtak fényében nehezen hihető, hogy a végkielégítések ügye a BKV-t, vagy az állami szférát ismerőket meglepte volna. A nyilvánosság előtt egy gazdasági érdekvonalakkal tarkított politikai színjáték zajlik, amelyben az egyik oldal védeni próbálja magát, a másik pedig tőkét kovácsol magának belőle. A közös bennük az, hogy megpróbálják elhitetni, nem tudtak semmiről, és igyekeznek kivételnek feltüntetni az általánost. Az érdekeknek az is megfelel, hogy az egyre megdöbbentőbb botrányok olyan magasra emelik az ingerküszöböt, hogy a lakosságot már semmivel sem lehet meglepni, így a hatalmi erők a jövőben szinte bármit gátlás nélkül megtehetnek, a hivatkozási alapjuk megvan.

Forrás: www.168ora.hu