2026. június 14., vasárnap - Vazul

Nem találtak gyanúsítottat Hankook-ügyben

2009-06-08 569

Egy frissen alakult kft. vásárolta fel a dunaújvárosi önkormányzattól és gazdáktól azokat a földeket, amiket később több mint háromszoros áron adott el a városba települő Hankooknak. Egy feljelentés szerint Dunaújvárost 300 millió forintos kár érte, és ez részben a polgármester sara lehet.

A Fejér Megyei Főügyészség hûtlen kezelés gyanúját állapította meg, a Központi Nyomozó Főügyészség szerint azonban minden a legnagyobb rendben zajlott. Nem talált gyanúsítottat a Központi Nyomozó Főügyészség a Hankook beruházás ügyében, így a nyomozás lezárult, pénteken postázták a feljelentőnek a vizsgálat eredményét. A feljelentő egyébként Dorkota Lajos volt, Dunaújváros alpolgármestere, volt.

Aki azért fordult a rendőrséghez, mert egy frissen alakult cég, a Pentele Kft. részben az önkormányzattól, részben gazdálkodóktól négyzetméterenként 800-900 forintért vette meg a Hankook területét, amelyet a mûvelés alóli kivonás után négyzetméterenként 3100 forintért adott el.

Márpedig az ügylettel feltételezések szerint 300 millió forintos kár érhette a várost, mivel az önkormányzat még az adásvétel előtt kiszállt a Pentele Kft.-ből. A Fejér Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés gyanúját állapította meg. És mivel felmerült, hogy a város polgármestere is érintett lehet, az ügy átkerült Központi Nyomozó Főügyészséghez, ugyanis Kámán András egyben mentelmi joggal rendelkező országgyûlési képviselői is.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője