2026. május 24., vasárnap - Eszter

Hûtlen kezelés miatt nyomoznak a Magyar Telekomnál

2009-03-31 1049
Hûtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Telekom csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán; a cégcsoport a nyomozásban együttmûködik az NNI-vel.

A Magyar Telekom által a BÉT hivatalos honlapján kedden közzétett közlemény szerint a csoportnál folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában indult nyomozás. Az NNI erről március 28-án tájékoztatta a távközlési társaságot.

A közlemény szerint a Magyar Telekom nem tudja megítélni az NNI nyomozás időigényét és annak kimenetelét, ahogyan azt sem, hogy lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a társaságra, illetve annak pénzügyi beszámolóira. Ugyanígy nem tudja megítélni a társaság a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását.

Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek. A cég közleménye szerint a hatóságok büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak, beleértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek a cégcsoport üzleti tevékenységével és megfelelőségi programjával kapcsolatban.

A Magyar Telekom a 2008. évről szóló jelentésében a macedón tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban azt közölte, hogy 6 szerződést vizsgálnak független elemzők. Az ezekkel összefüggő költségek tavaly 5,4 milliárd forintot tettek ki.

A Magyar Telekom már 2006 februárjában megbízta az amerikai White&Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékû tanácsadási szerződés kivizsgálásával, ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte. Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, "a gyanús montenegrói tranzakciók miatt". A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője