2026. április 8., szerda - Dénes

Felfüggesztik a Posta milliárdos kerékpártenderét

2008-05-14 736

A Magyar Posta a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult azt kérve, hogy vizsgálják ki a kerékpár-beszerzési tender menetét egyben a vizsgálat alatt függesszék fel a már megkötött szerződést. Információjuk szerint ugyanis sérült a közbeszerzési eljárás versenysemlegessége - jelentette be Szûts Ildikó...

...a Magyar Posta vezérigazgatója. A Magyar Posta Zrt. nemzetközi közbeszerzési eljárás keretében 4800 kerékpárt, további opciót, illetve öt évre szervizszolgáltatást vásárolt mintegy 1,1 milliárd forint értékben.

Az ügy hátteréről Szûts Ildikó elmondta: pénteken a HVG újságírója megkereste a céget kérdéseivel, ezek alapján olyan információ birtokába jutott, amelyek révén azonnali vizsgálatot rendelt el. Az elmúlt három nap vizsgálata során eddig kiderült, alapos a gyanú, hogy a tender közbeszerzési bizottságának elnöke, aki Pécsett a Magyar Posta beosztott munkatársa, jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győzteshez a tender kiírása előtt, illetve annak folyamatában. Eddigi információk szerint a közbeszerzési bizottság elnöke nem munkaidőben járt Szlovéniában a kerékpárgyártónál, a későbbi nyertes szállító, a győri Cronopont Kft. oldalán.

A Magyar Posta az érintett munkatársat a munkavégzés alól felmentette a vizsgálat idejére. A döntőbizottság vizsgálati eredménye alapján döntenek a további lépésről, köztük a munkajogi kérdésekről.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, ha a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisíti az eljárást, akkor újat írnak ki kerékpárbeszerzésre. Bejelentette, hogy független külső szakértőt kért fel arra, hogy vizsgálja meg a kerékpártender eljárását annak érdekében, hogy átláthatóbbá lehessen tenni a posta közbeszerzési szabályozását.

A sajtótájékoztatón elhangzott: eddig 102 kerékpárt már leszállítottak a postának. Június végéig 2800 kerékpárt, a teljes megrendelt mennyiséget pedig az év végéig kellene átadnia a nyertesnek.
A Magyar Posta Zrt. nemzetközi közbeszerzési eljárás keretében 4800 kerékpárt, további opciót, illetve öt évre szervizszolgáltatást vásárolt mintegy 1,1 milliárd forint értékben.

Az ügy hátteréről Szûts Ildikó elmondta: pénteken a HVG újságírója megkereste a céget kérdéseivel, ezek alapján olyan információ birtokába jutott, amelyek révén azonnali vizsgálatot rendelt el. Az elmúlt három nap vizsgálata során eddig kiderült, alapos a gyanú, hogy a tender közbeszerzési bizottságának elnöke, aki Pécsett a Magyar Posta beosztott munkatársa, jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győzteshez a tender kiírása előtt, illetve annak folyamatában. Eddigi információk szerint a közbeszerzési bizottság elnöke nem munkaidőben járt Szlovéniában a kerékpárgyártónál, a későbbi nyertes szállító, a győri Cronopont Kft. oldalán.

A Magyar Posta az érintett munkatársat a munkavégzés alól felmentette a vizsgálat idejére. A döntőbizottság vizsgálati eredménye alapján döntenek a további lépésről, köztük a munkajogi kérdésekről.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, ha a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisíti az eljárást, akkor újat írnak ki kerékpárbeszerzésre. Bejelentette, hogy független külső szakértőt kért fel arra, hogy vizsgálja meg a kerékpártender eljárását annak érdekében, hogy átláthatóbbá lehessen tenni a posta közbeszerzési szabályozását.

A sajtótájékoztatón elhangzott: eddig 102 kerékpárt már leszállítottak a postának. Június végéig 2800 kerékpárt, a teljes megrendelt mennyiséget pedig az év végéig kellene átadnia a nyertesnek.

(Forrás: www.fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

Green Future Conference, 2026. április 23.

Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője