2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Önkormányzati képviselőt tényleg lehallgathatnak

2008-04-23 1004

Számos intézményt és vállalatot megfigyelhettek 1998 óta a nemzetbiztonsági szakszolgálatok, derül ki az eddig titkos kormányhatározatokból. Közvetlenül választott politikusokat azonban eddig nem érintett a megfigyelés. A 2008 márciusi kiegészítés viszont jelentősen...

...kiterjesztette a megfigyeltek körét az önkormányzatok irányába. Ezt kifogásolja az ellenzék. Az eddig titkos kormányhatározatok alapján lehetősége van a titkosszolgálatnak akár lehallgatni is önkormányzati képviselőket is. Ez 2008. márciusa előtt nem fordulhatott elő.

A most botrányt okozó kormányrendelet még 1998-ban a Horn-kormány készítette, nem sokkal a vereségüket hozó választás előtt. A rendelet egyenként felsorolja azokat az állami intézményeket, állami illetve magánkézben lévő vállalatokat, amelyeket a nemzetbiztonsági szakszolgálatok védenek. Ezt a kormányhatározat szerint "nyílt és titkos információgyûjtés eszközei és módszerei alkalmazásával látja el". Az 1998-as kormányhatározatot és annak összes módosítását pdf formátumban letöltheti a Fidesz honlapjáról.

A rendeletet 1998 óta háromszor módosították: 2004-ben Medgyessy Péter, 2006-ban és 2008-ban pedig Gyurcsány Ferenc. Mindhárom módosítás a védett (vagyis megfigyelt) intézmények felsorolását érintette. Volt, amit kivettek, volt, amit hozzátettek a több mint 100 intézményt illetve céget felsoroló listához. 2004-ben teljesen újra írták a listát, Gyurcsány két alkalommal csak hozzátett újabb intézményeket.

A listán az eredeti kormányrendelet kiadásakor már szerepeltek "a fővárosi és megyei önkormányzatok hivatalai" is (1./g pont). Ezek 2004-ben lekerültek a listáról. Idén márciusban viszont bekerültek többek között "a fővárosi, a megyei, a megyei jogú városi és a fővárosi kerületi önkormányzatok" (1.26 pont).

Fontos különbség, hogy a 2008-as kiegészítésben az "önkormányzatok" szó szerepel. A korábbi, 1998-2004 közötti listán viszont "önkormányzatok hivatalai" állt. Az "önkormányzatok" jóval tágabb fogalom, bele tartoznak a megválasztott képviselők is, éppen ezt kifogásolja a Fidesz is. Az "önkormányzatok hivatalai" viszont az önkormányzatok adminisztratív intézményeit jelenti, vagyis nem tartoznak bele a választott képviselők.

Így nem igaz Szilvásy György azon állítása, hogy az Orbán-kormány idején is hatályos határozatban ugyanaz állt, mint a 2008 márciusában kibővített listán.

Ugyanígy a kormányhatározat az Országházat, az Országgyûlési Irodaházát és az Országgyûlés Hivatalát nevezi meg védendő intézményekként, ám nem szól magáról az Országgyûlésről. Ez azt jelenti, hogy míg városok vagy budapesti kerületek képviselőit megfigyelhetik a nemzetbiztonsági szakszolgálatok, addig a parlamenti képviselőket már nem.

Ugyanakkor a kormányhatározat azt is kiköti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak megállapodást kell kötniük az "együttmûködés részletes szabályairól és a védendő létesítmények körének részletes meghatározásáról". Vagyis elvben a megfigyelt intézmények vezetőinek is együtt kell mûködniük a megfigyelőkkel, ám ennek módját nem részletezi a kormányhatározat.

(Forrás: www.index.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője