2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Lízingbotrány: tízmilliárdos a kár

2008-04-01 776

Három hónappal meghosszabbította a bíróság az elmúlt évek legnagyobb csalássorozata miatt letartóztatottak fogva tartását. A rendőrség gyanúja szerint a bûnszervezetben tevékenykedő cégvezetők 2002 novembere óta tízmilliárd forintos kárt okoztak 51 takarékszövetkezetnek. A Népszava...

...úgy tudja, az eddig elfogott négy személy mellett további gyanúsítottak is látókörbe kerültek. A bûnszervezet úgy mûködött, hogy a gyanúsítottak hat cége lízingelhető eszközöket adott bérbe, illetve lízingelt, és kintlévőségeiket eladták a takarékszövetkezeteknek. A 14 milliárd forint összértékû, 1450 bérleti szerződés töredéke volt csak valós. Sok szerződés esetében nem is létezett a papíron szereplő eszköz. 

A takarékszövetkezetek nem fogtak gyanút, mert a kicsalt 14 milliárdból négymilliárdot vissza is fizettek, hogy a folyamatot fenntartsák.  A súlyos bûncselekményről a károsultak nemigen igyekeztek tájékoztatni a rendőrséget. Egyelőre csak néhány feljelentés született, állítólag azért, nehogy pánik törjön ki a károsult takarékszövetkezetek betétesei között.

A domoszlói takarékszövetkezet mégis csődbe ment.  Az ügy első számú gyanúsítottja H. Ferenc, a Leo Security Kft. első embere, a diósgyőri fociklub résztulajdonosa. A rendőrség szerint az elsikkasztott pénz egy része a magyar profi labdarúgásba került. A cég az MLSZ-szel és több más klubbal is kapcsolatban állt. 

A Népszava úgy tudja, hogy az elmúlt hónapban bővült a gyanúsítottak köre. A Nemzeti Nyomozó Iroda ezzel kapcsolatban az eljárás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást. Mindössze azt közölték, hogy a négy gyanúsított előzetes letartóztatását három hónappal meghosszabbította a bíróság.

(Forrás: www.nepszava.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője